
Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ közgyűlésén a Legkevésbé fejlett országok baráti csoportjának ülésén kiemelte, hogy a magyar kormány országspecifikus fejlesztési programokat indított, amelyeknek célja az érintett államok támogatása a munkahelyteremtésben, illetve az oktatás minőségének és az életkörülmények javításában - közölte az MTI.
Úgy gondoljuk, hogy a béke és a biztonság helyreállításának legjobb módja a szegénység csökkentése, a munkahelyteremtés, a fenntartható növekedés segítése, és ezáltal az emberek helyben maradásának támogatása, hogy hazájukban olyan életet élhessenek, amilyet szeretnének
- mondta.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a dohai cselekvési terv újabb fejezetet nyit az együttműködésben ezen a téren három fontos elvre, a szolidaritásra, a tisztességre és a kölcsönös tiszteletre alapozva.
Aláhúzta, hogy a fejlesztési programokat a kölcsönös tisztelet alapján kell végrehajtani, anélkül, hogy a donorok beavatkoznának a támogatni kívánt országok belügyeibe.
Kitért arra is, hogy Magyarország a 2010-es kormányváltás óta 247 százalékkal növelte a hivatalos fejlesztési támogatások (ODA) összegét, amely tizenhárom év alatt ez évi körülbelül 114 millió dollárról több mint 400 millió dollárra emelkedett, és ezzel aránya a bruttó nemzeti jövedelmen (GNI) belül 0,1-ről 0,3 százalékra bővült.
A miniszter ezután közölte, hogy hazánk évente több mint kétszáz felsőoktatási ösztöndíjat biztosít a legkevésbé fejlett államokból érkezett diákok számára, akik remélhetőleg később hozzá fognak járulni országuk fejlődéséhez.
A kormányzat emellett idén több tízmillió dollárt fordított az érintett országok oktatási és egészségügyi szektorának fejlesztésére, a fő fókusz Banglades, Etiópia, Laosz és Uganda.
A kötöttsegély-hitelprogramok keretében magyar vállalatok is segítenek fejlett vízgazdálkodási, élelmiszerbiztonsági, mezőgazdasági és információ-technológiai technológiákkal
- tette hozzá.
A gazdasági helyzet és az életkörülmények javítása, a munkahelyteremtés jó módja a béke és biztonság garantálásának, ezáltal mérsékelhető az esélye a fegyveres konfliktusok kirobbanásának és a tömeges migrációs hullámok megindulásának - mondta.
Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst

Hidvéghi Balázs: 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta

Balatoni Katalin szerint nagy küzdelem volt a pedagógusok béremelése

Bejött, amire mindenki számított: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Karácsonyi kormánybakik: Humoros videóban engedtek betekintést az ünnepekbe Orbán Viktor miniszterei

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar