
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
Rettenetes felfedezést tettek a napokban a hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban. Egy 94 éves férfi napokig holtan feküdt az otthonban, mire rátaláltak a holttestére – tudta meg a Promenad24.
A lapot megkereső olvasó végtelenül fel volt háborodva, hogy egy idős emberre napokig senki sem nyitja rá az ajtót az intézményben, és rajta kívül még sok helybélit megráztak a történtek.
A Promenad24 kedden kereste meg kérdésekkel az idősotthont, de azóta sem kaptak semmiféle választ.

A hódmezővásárhelyi városháza / Fotó: MTI/Soós Lajos
Ellenben a hódmezővásárhelyi Fidesz reagált az esetre, amely szerintük világosan mutatja, hogy totális fejetlenség uralkodik az önkormányzati fenntartású Nyugdíjas Lakóparkban.
Márki-Zay Péter az eset kapcsán azonban ismét sunnyog, próbál kibúvót keresni a felelősség alól és hárít. Ha a bukott polgármester a városával foglalkozna és nem országos pártpolitikai ügyekkel, akkor talán az ilyen esetek is elkerülhetőek lennének
– fogalmazott a párt helyi szervezete.
Méltatlannak találják, ami történt, és a felelősök megnevezésére szólítanak fel. Úgy vélik, évek óta fejetlenség uralkodik a városházán, aminek köszönhetően Hódmezővásárhely csak ilyen borzalmas híreknek köszönhetően kerül be az országos sajtóba.

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése