
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Nemzeti Információs Központ júniusban hozta nyilvánosságra a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának vizsgálatáról szóló összefoglaló jelentését, amelyben az is szerepelt, hogy több, mint 506 millió forint érkezett a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára, döntően euróban és angol fontban. A mozgalom azért jött létre, hogy támogassa Karácsonyt a 2021-es ellenzéki előválasztáson mint az MSZP, a Párbeszéd és az LMP együttes miniszterelnök-jelöltjét. A mozgalom hivatalos képviselője Perjés Gábor, a Párbeszéd politikusa, akit Bajnai Gordonhoz közel álló személyként ismernek. A félmilliárd forintot Perjés fizette be a szervezet bankszámlájára készpénzben, több részletben, összesen tizenkilenc alkalommal.
A tetemes mennyiségű pénz forrása egyelőre nem ismert, Karácsony Gergely először azt állította, hogy mikroadományokból jött össze a félmilliárd forint, majd gazdag magyar és külföldi adakozókról beszélt, de közben kiderült, hogy teljesen életszerűtlen az adománygyűjtő ládákról szóló magyarázkodás.
Nézzük, miket nyilatkozott a főpolgármester és pénzes embere eddig!

A fotó illusztráció: MTI/Soós Lajos
Most pedig következzenek a makacs tények!
Az ügyben több feljelentés született, amelyek nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás miatt rendelt el nyomozást. A NAV később pénzmosás elkövetésének gyanújára is kiterjesztette a vizsgálatot.
A napokban az OTP Bank tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt Karácsony mozgalmának ügyében. Karácsony pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor ugyanis többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adomány-gyűjtőládák felnyitásáról szóltak. A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett. Ezek egyike, hogy a jegyzőkönyvek szerint
az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy nagyjából 30×30×30 centiméter nagyságú adománygyűjtő ládába.
Ezekbe a Perjésék által leadott jegyzőkönyvek állítása szerint 2-3 ezer bankjegyet, egy esetben pedig 3811 bankjegyet préseltek be. A feljelentés szerint viszont „a ládába a tetején található résen keresztül bankjegycsomagok nem helyezhetők el, ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a behozott bankjegyek többsége – elsősorban az euróbankjegyek – újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak (mintha a nyomdából kikerülve nem használták volna azokat).”
A feljelentés döntő megállapítása így hangzik:
álláspontunk szerint a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését.
A hitelintézet belső ellenőrzési vizsgálata mindemellett azt is megállapította, hogy a jegyzőkönyvek többségén a forint bankjegyeken kívül csak 50 eurós és 100 eurós bankjegyek szerepeltek, ráadásul két jegyzőkönyvön megegyező darabszámú a 100 eurós bankjegyek száma.
A megállapítások között az is szerepel, hogy csak egyetlen esetben volt angol font is a bankjegyek közt és abból is kizárólag 50 fontos bankjegyek.
Nem tűnik életszerűnek, hogy euró bankjegyekből csak két címletet, míg forint bankjegyekből a teljes bankjegysorból adnak adományt természetes személyek.
A feljelentés szerint a befizetések rendre megegyeztek a közvetlenül a befizetést követően az egyesület egyik kiemelt partnere (a Bajnai-féle DatAdat-csoportról lehet szó – a szerk.) részére történő átutalások összegével.
Az OTP feljelentésének indokolása úgy zárul, hogy „felmerül a gyanú, hogy a 99 Mozgalom Egyesület által bankunk részére – forrásigazolás céljából – megküldött jegyzőkönyvek tartalma nem felel meg a valóságnak, ezáltal megtévesztették a bankot oly módon, hogy a befizetett összegek tényleges, valódi forrását nem jelölték meg, azt nem hozták a pénzintézet tudomására, ezáltal a bank nem tudott hitelt érdemlően meggyőződni a befizetett összegek valódi forrásáról”.
A feljelentést a NAV a korábban elrendelt nyomozás részeként vizsgálja.

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter