
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Szilágyi Péter köszöntőjében kiemelte: a közös múlt megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk. Ám legalább ilyen fontos kíváncsinak lenni egymásra, hiszen a magyarok mindig akkor voltak igazán erősek a történelem során, amikor sikerült összefogniuk.
A nemzetpolitikai államtitkárság szervezésében korábban megtartott Határtalanul vetélkedő és az ott legjobban szereplő csapatok elismeréséül szolgáló Honfoglaló tábor talán legfontosabb célja, hogy a nemzeti összetartozás és az együtt gondolkodás örömét közvetítse a fiataloknak - mondta a helyettes államtitkár.

Jelezte: a szombatig tartó tábort megelőző vetélkedőre több mint 160 ezer internetcímről jelentkeztek fiatalok az előző tanévben. Ebből a középdöntőbe 270 osztály jutott, melyek közül 20 osztály részvételével tartották meg a döntőt. A legjobb 10 osztály táborozik most Noszvajon - tette hozzá.
Szavai szerint mára a Határtalanul program és a középiskolai vetélkedő az egyik legfontosabb nemzetpolitikai programmá vált a fiatalok körében, mely nem csupán élményt és megmérettetési lehetőséget nyújt, de a nemzeti összetartozást erősítve közösséget is teremt az anyaországi és a határon túli fiatalok között.

Fontosnak nevezte, hogy minden magyar érezze: az egész Kárpát-medence "a mi falunk", ahová a világon bárhol legyen is, mindig haza érkezik. Ezzel együtt felismerve azt is, hogy a nemzet fogalma nemcsak a földrajzi határokon belül érvényes - hangsúlyozta, rámutatva: közös nyelvünk, múltunk és hagyományaink összekötnek, de igazán közösséggé a barátságok és találkozások tesznek bennünket.
Szabó Péter, a Heves vármegyei község független polgármestere az esemény résztvevőit köszöntve arról beszélt: a következő napokban a tanulás-fejlődés mellett főszerepet kell kapnia a "határtalan" kapcsolat- és közösségépítésnek.
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az idén immár harmadik alkalommal megrendezett Honfoglaló tábor hagyománnyá válik a jövőben.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Komka Péter

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár