
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Szijjártó Péter azt írta: a nemzetközi szervezetek, különösen a Nemzetközi Vöröskereszt szerepvállalása sokat segíthet ebben a helyzetben.
Magyarország a béke pártján áll, és sürgetjük, hogy legyen vége a hosszú háborút átélt emberek szenvedésének. Erről az álláspontról telefonon tájékoztattam tegnap este mindkét kollégámat, Jeyhun Bayramov azeri és Ararat Mirzoyan örmény külügyminisztert is
- hangsúlyozta.

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala
Szijjártó Péter sajnálatosnak nevezte, hogy számos biztonsági konfliktus nehezíti a világ életét.
Ha mindent összeadunk, mintegy harminc háború, illetve fegyveres konfliktus zajlik jelenleg világszerte. Van(nak) köztük olyan(ok), mely(ek)ről azt hittük, már megoldódott/megoldódtak, de aztán valahogy mindig kiújulnak
- írta.
Az azeri-örmény konfliktusról úgy fogalmazott, hogy az sokáig keserítette a térségben élő emberek életét.
Magyarország mindvégig a békés rendezés, a területi integritás és a szuverenitás tiszteletben tartása mellett foglalt állást. Örömmel vettük a békemegállapodást és reméljük, hogy annak végrehajtása véget vet majd sok-sok ember szenvedésének
- emelte ki Szijjártó Péter.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár