
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kihelyezett kormányülésről jelentkezve először is az utóbbi évek nehézségeiről beszélt, arról, hogy nagyon rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt az addigi rend, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború sokkolta a világot.
A kihívásokról szólva leszögezte, hogy hazánk rendkívül mélyen integrálódott a világgazdaságba, és így az export alakulása rendkívüli mértékben meghatározza az egész nemzetgazdaság teljesítményét.
Kiemelte: a kivitel értéke rendszerint eléri a bruttó hazai termék (GDP) 80 százalékát, így minél erősebb az export, annál inkább növekedési pályán tartható a gazdaság.
Emlékeztetett arra, hogy a hazai kivitel tavaly "brutális" rekordot döntött 142 milliárd euróval, s ennek kapcsán üdvözölte, hogy idén minden idők legmagasabb első öthavi exportteljesítményét regisztrálták a friss adatok szerint.
A tavalyi csúcsévhez képest május végéig 11 százalékos növekedést tudott felmutatni a magyar export, amely így 63,5 milliárd eurót ért el
- tájékoztatott.
Szijjártó Péter szemléltetésképpen rámutatott, hogy az első öthavi export eddig mindössze egyszer ment 50 milliárd euró fölé, mégpedig tavaly, míg mára ennek értéke a 60 milliárd eurót is átlépte.
Ez előrevetíti azt, hogy az idei esztendő végén is minden idők legmagasabb exportteljesítményét tudja felmutatni a magyar gazdaság
- húzta alá.
Ráadásul jó hír az is, hogy míg az export 11 százalékkal, addig az import csak 2 százalékkal növekedett, így a tavalyi energiaár-emelkedés okozta visszaesés után az idei év első öt hónapját követően a magyar gazdaság külkereskedelmi mérlege ismételten pozitívba fordul
- hangsúlyozta a miniszter.
Úgy vélekedett, hogy mindez jól demonstrálja a gazdaság versenyképességét, világosan mutatja, hogy a magyar emberek teljesítménye nemzetközi szinten is kiválónak minősíthető.
Ez jó hír tehát, egy olyan gazdasági jó hír, amelynek nyomán a magyar gazdaságot az idei esztendőben is növekedési pályán fogjuk tudni tartani
- mondta.
MTI/Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár