
A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a szerb gazdasági kamara üzleti fórumán kijelentette, hogy az utóbbi évek világgazdasági átrendeződése közel sem kedvező Európa szempontjából, ráadásul fontos kereskedelmi kapcsolatokat számolnak fel politikai döntésekkel, és gyakorlatilag ellehetetlenülnek a kelet-nyugati együttműködés útvonalai.
"Aki megpróbál pragmatikusan állni ehhez a kérdéshez, megpróbálja racionálisan nézni Kelet és Nyugat kapcsolatrendszerét, azt azonnal megvádolják oroszpártisággal, Putyin-barátsággal, azzal hogy a Kreml propagandistája" - fogalmazott.
"Nagyon nehéz észszerű politikával, észszerű megközelítéssel ma érvényesülni" - tette hozzá.
Majd rámutatott, hogy a brüsszeli intézkedések csak tovább nehezítik a gazdasági szereplők helyzetét, miközben az Egyesült Államok elsőbbséget biztosít a hazai vállalatok számára. "Mi itt, Európában meg lábon, sőt tüdőn lőjük magunkat a szankciókkal" - mondta.

"Ez nem a pozitív kilátásokat erősíti, azonban nekünk ezen körülmények között kell sikeresnek lennünk, ehhez pedig kiszámítható partnerségekre és megbízható, együttműködő partnerekre van szükség" - szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar-szerb kapcsolat épp ekként írható le. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az európai versenyképességet gyorsan tudná javítani a közösség bővítése, a gazdasági tér új tagállamok felvétele általi kiterjesztése.
"Az EU-nak most nagyobb szüksége lenne Szerbiára, mint amekkora szüksége a szerbeknek van az EU-tagságra" - vélte. "Ezért nem tartjuk helyesnek azt a nagyképű és lekezelő hozzállást, amelyet Brüsszel tanúsít Szerbiával szemben" - fűzte hozzá. Kiemelte, hogy Magyarország nagy támogatója a Nyitott Balkán kezdeményezésnek, a kormány azt is felvetette, hogy a következő csúcstalálkozó legyen Budapesten.
Mint közölte, az EU és a térségbeli államok szoros együttműködése nélkülözhetetlen a versenyképességhez, ahogyan az energiabiztonság is. Úgy fogalmazott, hogy utóbbi téren "jól láthatóan csak egymásra számíthatunk", s emlékeztetett a két ország energiabiztonságát erősítő megállapodásokra, például az új kőolajvezeték építésére és a közös földgáz-kereskedelmi vállalat létrehozására.

"Mára elértük azt a helyzetet, hogy nincs ellátásbiztonság Szerbiában magyar részvétel nélkül, és nincs ellátásbiztonság Magyarországon szerb részvétel nélkül" - figyelmeztetett, rámutatva, hogy az egyes szövetségesek által támadott Török Áramlat vezeték nélkül most egyik országban sem lenne elegendő földgáz.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 59 százalékos bővülés után megközelítette a hatmilliárd eurót, és itt arra is kitért, hogy az OTP az egyik legnagyobb bankká vált a szomszédos országban.
Ennek kapcsán bátorította a két ország vállalatait arra, hogy használják ki a kiváló politikai kapcsolatok jelentette lehetőségeket. Illetve rámutatott, hogy a magyar gazdasági növekedés töretlen, folyamatos beruházási csúcsok dőlnek, ez pedig megnyitja a lehetőséget, hogy a szerbek szabályozott körülmények között Magyarországon vendégmunkásként munkát vállaljanak. Végül pedig tudatta, hogy a kormány folytatni fogja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ugyanis "minél sikerebb Szerbia, annál sikeresebb Magyarország" - közölte az MTI.
Képek forrása: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala

A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!

J.D. Vance: Ne engedjük, hogy arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok

Orbán Viktor: Álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!

Orbán Viktor helyretette Donald Tuskot: „Mit tettél a békéért?”

Videó: Donald Trump élőben üzent Budapestre: teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktort

Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt


