
Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
Az állítólag forráshiánnyal küzdő fővárosnál, legalábbis annak egyik cégénél bukkant fel az ELTE hallgatói önkormányzatának korábbi elnökének; a Momentum, a Sétáló Budapest, illetve Márki-Zay Péter kormányfőjelölt egykori kampányfőnöke, Zaránd Péter.
A volt kampányfőnök a 2010-es évek közepe óta aktív a magyar közéletben, de csupán egy sikeres kampány köthető a nevéhez: mégpedig a NOlimpia.
Igaz, Puzsér Róbert, Budapest korábbi főpolgármester-jelöltje így fogalmazott közösségi oldalán:
Zaránd hétmillió forintból gyártotta le a Sétáló Budapest kampányát. Ennek az összegnek Tarlós István és Karácsony Gergely kampánya is a százszorosába került, és akkor még szó sem esett az aktivistáik számáról meg a médiumaik erejéről. Ennyi pénzből megközelíteni a parlamenti küszöböt az én szememben tisztes helytállás volt, de mindenki ítélje meg maga.
A legutóbbi országgyűlési választásokat megelőzően megjegyezte: logikus, hogy Márki-Zay is Zarándot választotta, hiszen neki nem annyi a tudománya, hogy
eléget ötszázmillió forintot a Facebookon meg óriásplakátokon”. 2022-ben „a Fidesz elsöprő anyagi és tudatipari fölényben lesz, úgyhogy az ellenzéknek aszimmetrikus hadviselésre kell készülnie, ha győzni akar – ehhez Zaránd a kellő vezető
– tette hozzá a publicista.
Kiderült azonban, hogy közel sem nyílt akkorára az olló a kormánypártok és az ellenzék között, mint azt Puzsér vizionálta. Épp az egykori miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay indította el a lavinát: több milliárd forintnak megfelelő dollárból finanszírozták a baloldal választási kampányát. S hogy Zarándból sem lett „kellő vezető”, mint azt a publicista jósolta.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az országgyűlési választásokat követően a kampányszakértő többedmagával egy új, közvélemény-kutató projektbe kezdett Forrás Társadalomkutató Intézet néven.
Mindezt azzal indokolták, hogy a kampány alatt megrendelt, valamint a nyilvánosan elérhető közvélemény-kutatási adatok nem azt jelezték, hogy az ellenzék ilyen mértékű vereséget szenved.
Zarándék szerint valami nagyon nem stimmel a kutatók módszereivel, és a parlamenti voksolások után a jórészt fals eredményekért egyik intézet – ZRI Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet, Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, 21 Kutatóközpont, Iránytű Intézet – sem vállalta a felelősséget.
Az érintettek ezt teljesen másképp látták:
A nyilvános kutatások egy részéből és a nem nyilvános kutatásokból is lehetett látni, hogy az ellenzék hátránya jelentős, és az idő előrehaladtával egyre nagyobb. Zarándék mégis az utolsó pillanatig azt hitték, hogy az ellenzék nyerhet
– emlékezett vissza például Róna Dániel.
Mindenesetre egy, a Mandiner által kiszúrt megbízási szerződés szerint a kampánystratéga a Budapest Párbeszéd konzultációs és edukációs kampány előkészítésében és támogatásában is részt vesz idén mint szakértő.
A 2020. november 1-től működő, Budapest Brand Nonprofit Kft.-vel kötött kontraktus 2023. január elsején lépett hatályba; a szerződés teljesítése idén december 31-ig tart, amelynek értéke nettó 5,4 millió forint.
Levélben kereste a Mandiner a Budapest Brandet, hogy mondják el, mit takar pontosan a konzultációs és edukációs kampányban végzett szakértői tevékenység; s hogy miért éppen Zaránd Péterre esett a választásuk.
Ez a fővárosi céggel kötött kontraktus annak fényében is érdekes, hogy Zaránd még Puzsér Róbert kampányfőnökeként ezt nyilatkozta: a baloldali jelölt riválisával szembeni lejárató kampánya megengedhetetlen;
Karácsony Gergely összekötötte a sorsát a szocialistákkal, a parkolási maffiával, a korrupcióval és a kokainnal.
Forrás: Mandiner

Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz

Orbán Viktor: A háború kopogtat az ajtónkon

A miskolci gyűlésből is látszik: a jobboldal egyértelműen győzelemre készül

Orbán Viktor Miskolcon bebizonyította, a magyar jobboldal még mindig képes újat mutatni

Végelszámolás: négy ellenzéki párt már biztosan nem indul áprilisban a választáson

Orbán Balázs: Magyarországnak minden erejével ki kell maradnia a háborúból

Magyar Péter „nagy igazolása” tökéletes a Brüsszel által elvárt megszorítások teljesítésére – nem lepte meg az államtitkárt a Tisza-vezér döntése (VIDEÓ)

Bajnait isteníti és imádja a luxust – bemutatjuk Magyar Péter új emberét

Kocsis Máté: Magyar Péter nem jött ide, vidéken szárad a Tisza!

Nem mindegy: Orbán Viktor a borsodiak béremeléséről, Magyar Péter a liberális gazdaságpolitikáról beszélt

Orbán Viktor Miskolcon: Azt szeretném, hogy a magyarok legyenek nagyok, legyenek gazdagok és legyenek újra erősek

Magyar Péter és a tiszások többsége leválna az orosz energiáról, aminek most mellbevágó következménye lenne