
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető jó hírekről számolt be az evakuációs műveletekkel kapcsolatban, aláhúzva, hogy kollégái személyes kapcsolatban vannak azokkal a magyarokkal, akik már Etiópiába vagy Dzsibutiba jutottak, és jelenleg a papírmunkát végzik a hazatérés érdekében. Majd hozzátette, hogy már mindössze két magyar állampolgár van a szudáni fővárosban, Kartúmban, ahol a harcok zajlottak.
A többiek összesen nyolcan már nagyon közel állnak ahhoz, hogy a megbeszélt biztonságos pontokon találkozzanak a nagykövetségek, illetve a térségbeli konzulátusok odadelegált kollégáival -
mondta.
Remélem, hogy néhány órán belül itt is újabb jó hírekkel szolgálhatunk
- fogalmazott.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az érintett nyolc ember mind jól van, folyamatos velük a kapcsolat, voltak, akik még képet és videót is küldtek az aktuális helyzetükről.
Természetesen folyamatosan tájékoztatni fogom önöket (...) az evakuációs műveletek állásáról
- emelte ki.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár