
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
Közös sajtónyilatkozatuk során Kövér László elmondta: Vladimir Orlic magyarországi hivatalos látogatásának célja, hogy a 2022-es szerbiai és magyarországi országgyűlési választások után ismét felvegyék az együttműködés fonalát.
Kövér László hangsúlyozta: Szerbia Magyarországot a leghűségesebb és legerőteljesebb támogatói között tarthatja számon az európai uniós csatlakozás folyamatában. Megjegyezte: Magyarország nem pusztán barátságból, szolidartiásból, szimpátiából támogatja Szerbiát ezen az úton, hanem saját nemzeti érdekeinknek megfelelően is.
Úgy fogalmazott: "Szerbia megérdemli az unió részéről a fair eljárást, megérdemli, hogy saját érdemei és az uniós csatlakozás során elért eredményei alapján kapjon támogatást", valamint hogy semmilyen mértékben ne legyen kitéve kettős mérce használatának.
A két ország kapcsolatát még szorosabbá teszi a két nemzetiségi közösség, a szerbiai magyarok és a magyarországi szerbek - tette hozzá a házelnök.

Az elmúlt időszak eredményeiről szólva Kövér László megemlítette, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom több mint duplájára emelkedett az elmúlt két éveben. Mindkét ország számára létfontosságúnak nevezte az energetikai együttműködést.
Azt is mondta, Szerbia egész Európa biztonságának garantálásban kulcsfontosságú ország, nemcsak a migráció feltartóztatása, hanem a dél-kelet-európai térség stabilitása szempontjából is.
Vladimir Orlic kiemelte: a két ország vezetőinek rendszeres találkozói és a szerb-magyar együttműködés mára stratégiai partnerséggé nőtte ki magát. Reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés tovább bővül.
Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök baráti kapcsolata bizalomra és együttműködésre épül, és történelmi magasságokba emelte a két ország kapcsolatát - értékelt.
Megítélése szerint a két ország rendkívüli eredményeket ért el a gazdaság területén. "Közös reményünk, hogy két-három év múlva együtt utazhatunk a Budapest és Belgrád között közlekedő vonaton" - fogalmazott, hozzátéve, ez új közlekedési korszakot nyit meg Európa és főképp Szerbia számára.

Azt is mondta, Szerbia hálás Magyarországnak az energiabiztonságért, azért, hogy további gáztárolási kapacitásokat biztosított Szerbiának. Ugyancsak hálásak Magyarországnak, amiért támogatja Szerbiát az Európa felé vezető úton. "Szerbiának sokkal könnyebb dolga volna az európai úton, ha több olyan barátja lehetne, mint Magyarország" - jelentette ki. Jelezve, a Szerbiában élő magyarok és a Magyarországon élő szerbek kapcsolata a többségi társadalommal a lehető legjobb.
Ahogy eddig, a két ország most is bizonyítja, hogy "szuverén, szabad politikát folytatunk és együtt erősebbek vagyunk" - fogalmazott Vladimir Orlic.
MTI/Fotók: MTI/Kovács Attila

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter