
Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból
A fideszes politikus hangsúlyozta, a békepárti határozatban megszilárdítják elköteleződésüket a béke mellett, elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez.
Hozzátette, ugyanakkor ellenzik azokat a brüsszeli szankciókat, amelyek az energiaszektort sújtják, egyben megerősítik, hogy a fegyverszállítások helyett azonnali béketárgyalásokra van szükség.
Zsigó Róbert kiemelte, a békepárti határozat célja az is, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságára, egyben kérik, hogy a kormány továbbra is nyújtson humanitárius segítséget Ukrajna számára.
A politikus hangsúlyozta, Magyarország továbbra is ellenáll minden olyan külső vagy belső nyomásnak, amely a háború felé tolná. Hozzátette, a "dollárbaloldal" nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, nem támogatják a békepárti nyilatkozatot. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc pártja sajtótájékoztatón jelezte, nem írják alá, nem támogatják a békepárti határozatot.
Zsigó Róbert kiemelte, ezen nem lepődnek meg, hiszen a "dollárbaloldal" a háború kitörése óta a háború pártján áll, és a mai napig fegyvereket és "élő erőt" küldenének a frontra.
Hozzátette, ezt támasztják alá nyilatkozataik, és az is, hogy minden ezzel kapcsolatos brüsszeli állásfoglalást megszavaznak az Európai Parlamentben.
A fideszes politikus hangsúlyozta, teszi ezt úgy a "dollárbaloldal", hogy a 2022-es országgyűlési választáson az emberek világosan döntöttek: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. A Fidesz és a KDNP továbbra sem fogja hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba - közölte.
Forrás/Címlapfotó: MTI

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort

Dér Heni lélegzetelállító produkcióval nyitotta meg az egri nagygyűlést - Videó

Elképesztő tömeg köszöntötte Orbán Viktort Egerben - Fotók

A Fidesz lendületben, a Tisza megfáradt, állítja az elemző - Videó

Orbán Viktor: Kaposvár után ma Egerben folytatjuk az országjárást - Videó

Nem bírt a vérével Kéri László: azt szeretné, ha Orbán helyett Zelenszkij vezetné Magyarországot (VIDEÓ)

Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Szijjártó Péter: Elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó