
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
A tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország közép-európai állam, amely a világ egyik legnyitottabb gazdaságával rendelkezik, ezért a kormány mindig támogatta a szabad és tisztességes globális kereskedelmet.
Aláhúzta, hogy hazánk gazdasági stratégiája ennek megfelelően a kölcsönös tiszteleten alapul, földrajzi alapon nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést a különböző régiókból érkező beruházásokkal szemben.
"Mindig támogattuk a szabad és tisztességes, a lehető legakadálymentesebb globális kereskedelmet, a tőke szabad áramlását és a beruházásokért folytatott szabad és tisztességes versenyt" - szögezte le.
Szijjártó Péter fontos célnak nevezte, hogy Magyarország találkozási pontja legyen a nyugati és a keleti nagyvállalatoknak, például a forradalmian megújuló autóipar területén.
"Magyarországon erre alapozva mindig hittünk a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre vonatkozó hajlandóság és képesség fontosságában" - jelentette ki.
Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv az lenne hazánk számára, ha ismét két, egymástól teljesen elszigetelt gazdasági blokk jönne létre, újrakezdődne a hidegháború és megszakadna minden kapcsolat Kelet és Nyugat között.
A miniszter kiemelte: "mi áldozatai voltunk a hidegháborúnak, és túl sokat veszítettünk, márpedig nem akarunk többet veszíteni".
"A nagy és erős országok politikai döntéshozóinak egyértelműen felelősségük, hogy ne szakítsanak meg minden köteléket Kelet és Nyugat között, és ne lehetetlenítsék el ezen együttműködés helyreállítását" - fogalmazott.
Forrás: MTI

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése