
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
A főképviselő szerint a tizedik szankciós csomag - amely az Európai Bizottság múlt héten bejelentett javaslatának értelmében egyebek között exporttilalmat vezetne be több mint 11 milliárd euró értékben a kritikus, a hadiiparban is használt technológiákra és ipari árukra - lényegében élvezi az uniós tagállamok minisztereinek támogatását, de az uniós Tanács egyhangú döntésével kell jóváhagyni.
Josep Borrell kiemelte: a már hatályban lévő szankciók működnek, súlyos csapást mérnek az orosz gazdaságra, Oroszország már államháztartási, valamint kereskedelmi hiánnyal küzd az energiahordozók eladása terén, miközben Európa megszabadult az orosz energiafüggőségtől.

A fotó illusztráció: Josep Borrell Fontelles/Twitter
A főképviselő hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború kimenetelében az elkövetkező hetek döntő fontosságúak lesznek.
"Oroszország 350 ezer fős csapatokat vonultat fel a frontvonalon, majdnem kétszer annyit, mint amennyit a háború elején. Moszkva minden bizonnyal újabb offenzívát indít, és ez így megy majd tovább. Ezért nekünk pedig továbbra is erőteljesen támogatnunk kell Ukrajnát a győzelem érdekében" - húzta alá.
Kiemelte, hogy az ukrán hadseregnek sürgősen nagy mennyiségű lőszerre van szüksége az orosz agresszió elhárításához, erről az uniós tagállamok védelmi miniszterei tanácskozást fognak folytatni március első hetében.
Növelni kell továbbá az európai hadiipar kapacitásait a gyorsabb gyártás érdekében, és ezzel párhuzamosan az tagállami hadseregek megoszthatják lőszerkészleteiket Ukrajnával - fejtette ki. Borrell szerint az orosz erők naponta mintegy 50 ezer tüzérségi lövedéket lőnek ki, és "Ukrajnát ugyanerre a szintre kell felerősíteni".
"Amennyire csak lehet, elsőbbséget kell adni az ukrán hadsereg ellátásának" - húzta alá Josep Borrell.
Forrás: MTI

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó