
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg
A debreceni városháza az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Papp László (Fidesz-KDNP) Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármesterrel látogatott el a Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) arnstadti üzemébe.
A debreceni városvezetőket Jason Chen, a cég vezérigazgatója és Matthias Zentgraf európai igazgató fogadta. A cég vezetői bemutatták az arnstadti gyárat, amelyet az elmúlt héten adtak át. A CATL első európai üzeme a Debrecenbe tervezettel azonos technológiával működik. A közlemény szerint Papp László polgármester a látogatással kapcsolatban kiemelte: az európai zöld átállás mintaprojektjét láthatták a türingiai városban.
"A gyár a 21. század legmagasabb technológiai színvonalát képviseli. Semmilyen szennyezőanyagot, veszélyforrást nem láttunk, az üzem a német biztonsági és munkavédelmi előírások maximális betartása mellett működik" - hangoztatta a polgármester.
Találkoztak Frank Spillinggel, Arnstadt polgármesterével is, azt követően Papp László kijelentette: Európa nyugati felében gőzerővel dolgoznak azon, hogy az akkumulátorgyártó kapacitások jelentős mértékben növekedjenek.
"Európa a jövőjét meghatározó zöld megújulás tekintetében egyértelműen az akkumulátorgyártásra épít. Nem véletlen, hogy a német politikusok - a baloldali, zöldpárti politikusok is - egyöntetűen mintaprojektként tekintenek a CATL arnstadti üzemére" - közölte az MTI.

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet