
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A bejegyzésben azt írták, hogy „a minimum furcsa eredmények szerint a magyarok több mint fele inkább helyesli az Oroszország elleni szankciókat”.
A Nézőpont álláspontja szerint ez a közvélemény megtévesztése, mert rossz kérdésből helytelen következtetést vontak le.
Úgy vélik, hogy az adatfelvétel őszi eredménye elavult, mert nem veszi figyelembe az azóta megnövekedett energiaszámlákat. A hivatkozott kérdést rosszul tették fel, mivel összemossa a humanitárius, a pénzügyi és a katonai segítséget, valamint a szankciókat. A rossz kérdésből rossz következtetés született: az Ukrajna-politika támogatása nem egyenlő a szankciók pártolásával – fogalmaz a Nézőpont.
"Az Átlátszó ráadásul a megkérdőjelezhető számokat sem vette át helyesen, de még a hibásan átvett számokat sem adta jól össze" – tették hozzá.
Az Átlátszó hírével szemben az igazság az, hogy az EU szankciós politikája többet árt Európának, mint Oroszországnak, azaz nem segít Ukrajnának olvasható a bejegyzésben.
A Nézőpont egyúttal azt írta, hogy a magyarok több mint fele (52 százaléka) szerint a szankciók inkább Európának ártanak és nem Oroszországnak; összességében tízből nyolc magyar szerint Európa kárvallottja az unió szankciós politikájának.
Ahogy a Magyar Nemzet korábban megírta, nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet az Átlátszó.hu. Csizmadia László, a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke egy januári sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szellemi honvédők önkéntes munkával felderítették, hogy az Átlátszónet Alapítvány és az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft. többéves, külföldről, elsősorban az USA-ból érkező pénzügyi támogatásainak köszönheti bizonyos forrásait.
Csizmadia László kifejtette, az Átlátszónet Alapítvány és az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft. súlyos milliókat fizettek oknyomozó újságíróknak, amit külföldi partnerek finanszírozása biztosított.
Az összefoglaló készítői az oknyomozó újságíróknak nyújtott anyagi támogatásokat és az ehhez fűződő költségeket is számba vették. Kiderült, hogy az oknyomozó újságírók 2016-tól 2021-ig 383 millió forintot kaptak munkájukért, és az utolsó, választások előtti évben 7-ről 12-re emelték humán ellátottságukat, az összes külföldi támogatás összege pedig 558 millió forintot tett ki.
A CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy az Átlátszó portáljain azt a hamis látszatot kelti, hogy működésük alapja közösségi finanszírozás, miközben a külföldi támogatások lényeges mértékben meghaladják a belföldi támogatások összegét.
Címlapfotó: European Parliament hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár