
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
Varga Mihály leszögezte, a jegybank elnökének, Matolcsy Györgynek sajnálatos módon igaza van és az egész Európát súlytó magas energiaárak mindenkit érintenek, valamint a recesszió felé viszik a gazdaságokat.
A válságkezelés eredményeként hazánkban eddig magas maradt a gazdasági növekedés, számszerűsítve: a harmadik negyedévben 4,1 százalék volt, ez pedig az unióban a hetedig legmagasagg érték. Mindemellett a foglalkoztatottság szintén magas, hiszen 4 százalék alatt a munkanélküliség, ami annyit tesz, hogy 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon – írta le bejegyzésében a pénzügyminiszter.

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó