
Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy hazánk a most aláírt megállapodás nyomán zöld áramot tud majd importálni a dél-kaukázusi országból a Kaszpi-tengeren végrehajtandó szélerőmű-beruházásoknak és az összességében 3 gigawatt teljesítményű vezeték megépítésének köszönhetően.
Kiemelte: a vezeték tenger alatti része 1195 km hosszú lesz, ami új világcsúcsnak számít e tekintetben.
A megvalósíthatósági tanulmányra már áprilisban megkapta a megbízást egy olasz cég, ennek 2,5 millió eurós költségét a Világbank fedezi, és a dokumentum jövő év végére el fog készülni. Innentől kezdve a beruházás elvileg három-négy évet vehet igénybe - tájékoztatott.
Hozzátette: Azerbajdzsán jelenleg beruházókat gyűjt szélerőművek telepítésére a Kaszpi-tengeri offshore területeken.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az Európai Bizottság a projektet közös érdekű beruházásként kezeli, és ezért a fejlesztésre 2,3 milliárd eurós támogatást irányzott elő.
Az 500 kilovoltos vezeték lefektetését hatalmas mérnöki teljesítménynek nevezte, hangsúlyozva, hogy ekkora távolságon már nagy a hálózati veszteség, valamint hogy minél mélyebben fut a vezeték, annál nagyobb nyomást kell kibírnia.
Szijjártó Péter közölte, hogy vannak tervek arra nézve is, hogy a vezeték mellé optikai kábelt is lefektessenek.
A miniszter leszögezte: "egész Európában energiaellátási válság ütötte fel a fejét, amelynek megoldásához nem a földgáz- vagy a kőolajársapka vezet el, mert az tovább csökkenti a majd rendelkezésre álló mennyiséget, hanem itt újabb energiaforrásokat kell felderíteni és Európa irányába terelni."
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

A Tisza veresége utáni balhéhoz toboroz katonaviselt embereket az ukrán Pride

Tápai Szabina: A tapasztalat a fontos, nem érünk rá kísérletezni - Videó

Orbán Viktor határozott választ adott Brüsszelnek: Nem engedjük el a védett árakat, mert a terhek a családok nyakába hullanának vissza - Videó

Felbukkant egy weboldal, amin Magyar Péter összes eddigi hazugsága szerepel – törheti a fejét, hogy fogja mindet kimagyarázni

J. D. Vance: Amit az Európai Unióban és Brüsszelben látunk, az botrányos

Orbán Viktor: Az 1000 forintos benzinárra szavaz, aki a brüsszel-párti erőkre voksol

Így folyhatott a Tiszához az ukrán feketepénz - videóval

Szijjártó Péter: a vidéki gyárakban dolgozók nélkül nincs tudás- és kutatásalapú gazdaság - videóval

Hal Melinda: Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot - Videó

Marad J. D. Vance: váratlan fordulat a budapesti látogatásban

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt