
Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával
A lobbiszervezet – amely magát díjnyertes nemzetközi agytrösztnek tartja – azzal a céllal jött létre, hogy minőségi és független kutatást végezzen az európai kül- és biztonságpolitikáról.
Az ECFR ugyanakkor a Soros-hálózat egy olyan kiemelt gyűjtőhelye, amely volt és jelenlegi nagy befolyással bíró politikusokat karol fel, hogy a számukra legfontosabb politikai kérdésekről egyeztessenek.
A rendezvényeiken pedig Soros György és fia is rendszerese felszólal. A lobbiszervezet legutóbb a dollárbaloldal és a DatAdat adatbizniszügye kapcsán fordult elő a magyar sajtóban.

A fotó illusztráció (Eva Kaili/Instagram)
Noha az ECFR rendszerint beszámol egy-egy politikus korrupciós botrányáról, érdekes módon megpróbálta eltüntetni annak a nyomait, hogy Kaili bármikor is a tagjuk lett volna. Ám az internet nem felejt, a politikus több ízben – például önéletrajzában – feltüntette, hogy az ECFR tagja.
A teljesség igénye nélkül az ECFR tanácsának magyar tagjai között találjuk Dobrev Klára mellett Bajnai Gordont, korábbi miniszterelnököt, Korányi Dávidot, Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadóját és az Action for Democracy vezetőjét, Soros Györgyöt és fiát, Alexander Sorost is.
Dobrev és Kaili közösen támogatták az ECFR háborúval kapcsolatos közleményét is, amelyben a legszigorúbb szankciókat követelték a háború kitörésekor.
A lobbiszervezet elfogultságát jelzi, hogy hazánk kapcsán az európai balliberális véleményeket hangoztatják, októberi cikkükben pedig azt szorgalmazták, hogy az Európai Bizottság gyakoroljon nyomást a magyar kormányra a jogállamisági mechanizmuson keresztül, és függesszék fel a Magyarországnak járó forrásokat, ha nem engedelmeskedik.
Forrás: Magyar Nemzet

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt

Menczer Tamás Magyar Péternek: figyelj Brüsszelre, holnap Orbán Viktor ott vitatkozik a „gazdáiddal, Ursulával és Weberrel”

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban