
Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament
„Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k...” „...anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka” – olvasta 2022. október 7-én munkahelyén a címére küldött elektronikus levelet az egyik fővárosi tankerületi központ vezetője a police.hu beszámolója szerint.
Az email feladóját azonosított a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói, 2022. december 7-én már gyanúsítottként hallgatták ki. A 24 éves, szombathelyi N. Andor beismerő vallomást tett. Mint mondta, "kicsúszott belőlem”.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vádlott nem Magyarországon tanult, Ausztriában járt iskolába – jelenleg egy osztrák cégnél dolgozik –, az igazgatót nem ismeri, de rá akart ijeszteni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a szabadlábon védekező, cselekményét „nagyon megbánó” N. Andor ellen.
Forrás: Mandiner

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására