
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Az Integritás Hatóságnak nagyon széles jogköre van, és ezzel fog is élni – mondta el a nemrég felállt testület elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Bíró Ferenc kijelentette, a nyomozati cselekményekig bármit meg tudnak csinálni, sőt, tehetnek felülvizsgálati indítványokat is, megállíthatnak közbeszerzéseket, előírhatnak bizonyos eljárásokat, megmondhatják, hogy bizonyos kiírók milyen típusú szerződéseket kössenek. A hatóságnak kockázatelemzést is kell végeznie, s "ha olyan tranzakciókat, ügyleteket lát a piacon, amelyek esetében erre szükség lehet, saját hatókörében is eljárhat".
Bíró elmondta, egy este alatt írta meg a pályázatát, és őt egy nagyon transzparens folyamat részeként választották meg vezetőnek, a munkatársait pedig úgy jellemezte, elit alakulat, a szakmájuk krémjét alkotják. Ez annak is köszönhető, hogy az Európai Unió kifejezett kérésére olyan javadalmazási struktúrát alakítottak ki, hogy a legjobb munkaerőket tudták odacsábítani.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár