
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az osztrák fővárosban tartott egyeztetéseiről beszámolva kiemelte, hogy a bevándorlás témájában meglehetősen nehéz racionális megbeszélést folytatni, általában ideológiai, érzelmi alapú viták zajlanak, de a legfontosabb az lenne, hogy Brüsszel hagyjon fel migrációpárti politikájával.
"Világossá kellene tenni, hogy Európába csak legálisan lehet bejönni, az illegális bevándorlóknak itt semmi keresnivalójuk nincsen, és őket nem is fogjuk beengedni" - szögezte le. "Mi, magyarok ezt elég határozottan csináljuk, sajnos Brüsszel ezzel ellentétes mozgásokat hajt végre még mindig" - tette hozzá.
Aláhúzta: embercsempészek "néha NGO-knak adják ki maguknak", a Földközi-tengeren mentőhajókat üzemeltető civil szervezetek például "gyakorlatilag embercsempész-bandák, akik nyomást próbálnak helyezni az európai országokra, hogy engedjük be a ki tudja honnan érkező illegális migránsokat".
Szijjártó Péter ezt követően érintette az ukrajnai háború súlyos kihatásait, s kiemelte, hogy az Európát körülvevő fejlődő térségek problémái az előbb-utóbb bevándorlási hullámokhoz vezetnek, amit hazánk is jól érez a saját bőrén.
Magyarországra keletről már több mint egymillió menekült érkezett, a déli határon pedig közelíti a 250 ezret az idén megakadályozott illegális határátlépési kísérletek száma - emlékeztetett.
Majd megismételte, hogy a megoldást a béke jelentené Ukrajnában. "Ha béke lenne, akkor minden olyan kihívás, súlyos probléma, amelyet a háború okoz, legyen az az energiaválság, az élelmiszerellátás válsága, a fejlődődő országok egyre komolyabb kihívásai, mind megoldódna" - mondta.
Valamint hozzátette, hogy a migráció kiváltó okait kellene kezelni, a származási országok gazdaságának fejlesztése által.
A miniszter végül arról számolt be, hogy Európa a recesszió felé rohan az ukrajnai háború és a "totális kudarcot vallott szankciók" miatt, amiből Magyarország szeretne kimaradni, ezért fenn kell tartani az érkező beruházások ütemét.
Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy az osztrák cégek a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, 2500 vállalat mintegy 70 ezer ad munkát.
Szijjártó Péter többek között Harald Mahrerrel, az osztrák gazdasági kamara (WKO) elnökével, Gerd Müllerrel, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) főigazgatójával és Michael Spindeleggerrel, a Nemzetközi Migrációspolitika-fejlesztési Központ (ICMPD) vezetőjével találkozott Bécsben.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár