
Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”
Mint ahogy arról előzetesen a Mandiner beszámolt, új videóval jelentkezett Korányi Dávidék amerikai pénzei kapcsán Deák Dániel, az elemző közösségi oldalán osztotta ezt meg.
Mint ismert, Korányi Dávid azt állította a Telexnek, hogy az Action for Democracy weboldalán kívül – ahol a Márki-Zay által állított több tízezer támogató helyett 11 főt mutat a számláló – többek között a „magyartavasz.hu nevű nyugat-európai diaszpórát célzó magyar nyelvű oldalon keresztül is sokan iratkoztak fel és küldtek adományt”.
Ennek az állításnak nyomozott utána Deák Dániel, és mint a videóban is látható, a weboldalt ugyan törölték, de az internet archív mentéseiből kiderül, hogy "a weboldalon sehol nincs adományozási lehetőség. Törölték a weboldalt, hogy utólag hazudhassanak róla” – összegez Deák Dániel.
A Megafon munkatársa Korányi azon állítását is ellenőrizte, miszerint az Action for Democracy „direktben ért el támogatókat emailben és a közösségi médián keresztül”. Ehhez képest a szervezet Facebook-oldalán azt látni, hogy mindössze hét bejegyzésük született indulásuk óta, és egyik sem adománygyűjtő jellegű.
"Három milliárd forintnyi dollár a baloldal kampányára, tizenegy embertől. Szép mese” – zárja videóját Deák Dániel.
Kapcsolódó tartalom:

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel

A DK az óellenzék még óellenzékibb politikusától várja a csodát

Orbán Balázs: a kétarcú Magyar Péter újabb hazugságára derült fény

A Tisza mindig is hazudott a háborúról, most Magyar Péter lebuktatta őket - videóval

Orbán Viktor: a magyar emberek rekordszámban mondtak nemet az olajblokádra és a háború finanszírozására

Megszólalt Orbán Viktor édesanyja: a fiamnak a politika nem foglalkozása, hanem a hivatása

Gulyás: az EB felszólította a kormányt, hogy függessze fel a védett üzemanyagárak alkalmazását

Gulyás: a kormány mindent megtesz a védett üzemanyagár és a rezsicsökkenés megvédése érdekében

Szijjártó: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a Tisza Pártot kitaláló brüsszeliek és kijeviek háborújából