
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető mindenekelőtt a magyar-német gazdasági együttműködést méltatta, s rámutatott, hogy ezt csak tovább erősítették az elmúlt évek nehézségei, amikor a világgazdaság kétszer is a feje tetejére állt.
"Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindkét gazdaság viszonylag jó erőben vészelje át a világjárvány utáni helyzetet és most is komoly ellenálló képességet tudjon mutatni a háború okozta nehézségek miatt" - szögezte le.
Szijjártó Péter kritikus kérdésnek nevezte az energiaellátás biztonságát, kiemelve, hogy Magyarország esetében ezt a paksi bővítés fogja hosszú távon biztosítani, márpedig ebben jelentős német szerep várható.
Mint közölte, a mostani kapacitást több mint megduplázó új reaktorblokkok irányítástechnikáját egy német-francia konzorcium fogja szállítani, alapvetően a Siemens dominanciájával.
Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy az Európai Unió legújabb szankciói sem vonatkoznak a nukleáris fejlesztésekre, építkezésekre, így az érintett vállalatok részt tudnak venni a paksi bővítésben.
A miniszter végül a hétfői berlini tárgyalásokról szólva aláhúzta: a legfontosabb kérdés jelenleg az, hogy mielőbb legyen béke Ukrajnában, a háború Magyarország szomszédságában zajlik, így következményei itt különösen súlyosak, legyen szó a gazdaságról, az energiabiztonságról vagy a menekülthullámról.
"Meg kell állítani a háborút, minél előbb béke kell, különben nagyon nagy baj is lehet ebből, és azt hiszem, hogy ezt egyikünk sem akarhatja" - jelentette ki.
MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter/Facebook

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár