
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter
Az osztrák elnök, Alexander Van der Bellen október 9-i újraválasztását követően első hivatalos külföldi vendégeként fogadja a magyar államfőt.
A magyar köztársasági elnököt katonai tiszteletadással köszöntik, majd a két államfő négyszemközti és plenáris tárgyalásokat folytat, amit közös sajtókonferencia követ. Az államfői találkozó különösen fontos, hiszen az utolsó magyar-osztrák elnöki találkozóra 2019-ben került sor, amikor Áder János tett hivatalos látogatást az osztrák államfőnél.

Fotó: Facebook/Novák Katalin
A látogatásnak külön súlyt ad, hogy arra Van der Bellen október 9-én történt újraválasztása után két és fél héttel kerül sor, a magyar-osztrák kapcsolatok és magasszintű találkozások dinamizálódásának időszakában.
Július 28-án Orbán Viktor miniszterelnök látogatott Bécsbe Nehammer kancellár meghívására, valamint október 3-án Nehammer látogatott Budapestre a magyar-osztrák-szerb csúcstalálkozóra.

Fotó: Facebook/Alexander Van der Bellen
A két szomszédos ország között számos ponton szoros az együttműködés, hiszen Ausztria Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere, illetve Ausztria az egyik legnagyobb tőkebefektető hazánkban.

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök