
Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát
Őrsi Gergely, a II. kerület baloldali polgármestere jogszerűtlen kampányt folytatott az időközi választások során – állapította meg pénteki határozatában a Budapesti II. kerülei választási bizottság. Őrsi Gergely postai úton kiküldött levelekben kampányolt Nagy Eszter jelölt mellett. A II. kerület baloldali polgármestere mindezt nem politikusként vagy magánszemélyként tette, hanem polgármesteri tisztségében. Megfogalmazásaiban azt a látszatot keltette, mintha a baloldal jelöltje a II. kerület támogatását élvezné, holott a törvény erre nem ad módot – áll a határozat indoklásában.
Jogszerűtlen levelek a baloldaltól
"Nagyon elszomorítónak tartjuk, hogy a polgármester a közhatalmi tisztségét próbálja meg felhasználni annak érdekében, hogy befolyásolja a választókat egy helyi időközi választás során" – nyilatkozta a lapnak Gór Csaba. A Fidesz–KDNP II. kerületi frakcióvezetője, választókerületi elnöke elárulta, nemcsak a levelekben, hanem a baloldal teljes helyi időközi kampányában megjelent a polgármester személye.
"Az összes plakáton Őrsi Gergellyel hirdetik jelöltjüket. Emellett úgy állítják be a most jelöltként induló hölgyet, mintha az elmúlt évek fejlesztéseiben aktívan részt vett volna. Ez nem igaz, hiszen eddig nem volt önkormányzati képviselő, így nem tudott szerepet vállalni a fejlesztésekben sem" – részletezte.
Gór Csaba elmondta, a II. kerületre eddig nem volt jellemző hasonló kampányfogás.
"A választási bizottsági döntése egyértelműen kimondja, hogy jogszerűtlen kampányt folytat a jelöltjük mellett a baloldali polgármester. Reméljük, hogy ez a döntés a jövőben elrettenti a feleket attól, hogy ehhez hasonló jogszerűtlen eszközökkel kampányoljanak" – zárta gondolatait a Fidesz–KDNP II. kerületi frakcióvezetője, választókerületi elnöke.
Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése

Szalay-Bobrovniczky: Háború vagy béke a 2026-os választás tétje

Már hétfőn kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás

Bődületes a kereslet az állampapírok iránt, brutális az új sztárpapír forgalma

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

A biztos választás jelentette fizikai és gazdasági biztonság miatt is hatékony lehet a Fidesz új kampányszlogenje – véli a politikai elemző

Hatalmas támogatást kapott külföldről Orbán Viktor + Videó

Itt a brüsszeli terv a közös európai hadseregről + Videó

Menczer Tamás elárulta azt a három okot, ami miatt a Fidesz a választás esélyese

Elismerő szavak: Így álltak ki Orbán Viktor mellett a világ vezető politikusai – Videók

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében