
Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet
Gulyás Gergely a héten tartott uniós csúcstalálkozó eredményeiről szólva kiemelte, Magyarország számára hátrányos lett volna, ha az Európai Unió a gázra vonatkozóan is szankciókat és embargót vezet be, valamint olyan gázárképzést fogad el, amely veszélyezteti a hosszú távra megkötött gázszerződéseket. Ez Magyarország esetében azt jelentené, hogy az oroszok felmondanák a korábban megkötött szerződést és innentől kezdve az ország gázellátása kerülne veszélybe - tette hozzá.
A bizottságnak lényegében nem árcsökkentő, hanem a szankciókat a gázra is kiterjesztő javaslatai voltak, ami egyértelműen és biztosan azzal jár, hogy Magyarországon a családoknak és a vállalkozásoknak nem jut elegendő gáz - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezt sikerült megakadályozni, hosszú távú gázmegállapodásokra vonatkozó szabályozást nem vezet be az Európai Unió.
"Az uniós csúcs döntései szerintünk racionális alapon nyugszanak, és valóban az a helyzet, ami fontos volt, azt meg tudtuk védeni, ami pedig előnyös, abból mi is részesedhetünk" - értékelt Gulyás Gergely.
Úgy vélekedett, Európa nem képes saját magát gázzal ellátni, így nincs abban a helyzetben, hogy diktálja az árakat, az áram esetében ugyan önellátó, de ebben a szegmensben is egyelőre a gázpiac határozza meg az árampiacon kialakuló árakat. A problémákat nem oldja meg, de jó ötlet lehet a ma olcsóbban előállítható, megújuló energia használata, ez enyhíteni tudja a bajainkat és valamennyivel lejjebb viheti különösen az áram árát - mondta.

A közös uniós gázbeszerzések ötletével kapcsolatban Gulyás Gergely úgy vélekedett, a magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy ne legyen kötelező semmilyen beszerzésben részt venni. Mindaddig, amíg egy ilyen mechanizmus, eljárás nem közös akció, hanem önkéntes és a csatlakozásról alkalomról alkalomra szabadon dönthetünk, addig ez a mi érdekeinkkel is összhangban áll - közölte a miniszter.
A szombati kormányinfón bejelentett gazdasági intézkedésekre kitérve a miniszter azt mondta, a kamatstop a kis- és közepes vállalkozások hiteleire történő kiterjesztésével, a Széchenyi kártya hitelprogram meghosszabbításával és gyármentő program meghirdetésével a kormány célja, hogy a magyar gazdaság a lehető legkisebb veszteségeket szenvedje el a jelenlegi helyzetben.
Cél, hogy a vállalkozások tudják fizetni a hiteleiket és ne menjenek csődbe, az iparmentő csomag esetében segítsék a vállalkozásokat a gázbeszerzésre szerződni, amelyek nélkül tömeges munkanélküliség is kialakulhat, márpedig ez a legfontosabb, amit el kell kerülni ebben a helyzetben - tette hozzá.
A sajtóban megjelent orosz-amerikai tárgyalásokra vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely úgy válaszolt, a magyar kormány üdvözli a tárgyalások hírét, nagyon fontos, hogy legyen egy olyan párbeszéd, amely a béketárgyalásokhoz és a békéhez vezethet el.
Kulcsfontosságú, hogy legyen párbeszéd és ez a párbeszéd mielőbb béketárgyalások formájában öltsön testet - jegyezte meg a miniszter.
MTI/Fotó: MTI
Kapcsolódó tartalmak:

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat

Szíjjártó Péter: „Ez az igazság” – Brüsszel az európaiak pénzéből küldi a fegyvereket Ukrajnába

Orbán Viktor: „Most ki kell állnunk és fel kell emelnünk a hangunkat! Mi nem akarunk háborút!"

Egyre kevesebben látogatják Magyar Péter rendezvényeit