
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Menczer Tamás szerint már csak azért is abszurd a felvetés, mert a gázra akkor lehetne ársapkát tenni, ha Európában energiabőség lenne gázból, és a kontinens "diktálási pozícióban" lenne. Ezzel szemben - tette hozzá - a háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt napról napra egyre súlyosabb a helyzet és energiahiány van Európában. Magyarország ez alól kivételt jelent. Az ársapkának az államtitkár szerint két következménye lenne: Oroszország azt mondaná, hogy egyáltalán nem szállít gázt Európába, és ez még kevesebb, még drágább gázt jelentene. Menczer Tamás az ársapkát bújtatott szankciónak nevezte, amely szerinte az orosz gáz Európából történő teljes kiszorítására irányul. A magyar kormány ilyen intézkedést nem tud és nem is akar támogatni - jelentette ki. Hozzátette: "tárgyalni sem nagyon szeretnének róla", mert a kormánynak a legfontosabb, hogy a magyar emberek tudjanak fűteni télen, a magyar ipar és gazdaság működhessen, a munkahelyeket meg tudják védeni. Ezt nem hajlandóak kockáztatni - hangsúlyozta.
A gázbeszerzésnek két feltétele van: forrás kell hozzá és vezeték - mondta, majd úgy folytatta: Magyarország esetében van forrás, az orosz hosszú távú megállapodás lefedi a magyar éves fogyasztás felét, és van infrastruktúra is, a déli folyosó, ahol zavartalanul érkezik a gáz, ellentétben az Északi Áramlattal.
Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy már a szankciók lebegtetése is árfelhajtó hatású, így az orosz Gazprom 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereséget ért el az első félévben. A szankciók energiahiányt és óriási árrobbanást idéztek elő, de a háború végéhez nem vittek közelebb - mondta. Megjegyezte: a szankciók felülvizsgálata őszre várható, egyre többen látják a valóságot. Amikor jönnek a hidegebb napok és a gazdaságot működtetni kell, "a valóság bekopogtat minden ország ajtaján". Nehéz időszak jön, de Magyarországon biztosan lesz gáz, a tározók töltöttsége fogyasztásarányosan 38 százalékos, 81 téli napra elég gáztartalékunk van már, és a beszerzés folyamatos - hangsúlyozta Menczer Tamás.
A német külügyminiszternek azon nyilatkozatára, amely szerint Ukrajna mellett áll, és nem számít mit gondolnak erről a német választói, az államtitkár elmondta: ha ez a nyilatkozat elhangzott, annak megítélése a németek dolga. Egy biztos, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter soha sem mondana olyat, hogy egy döntéssel, ráadásul nagyon fontos döntéssel kapcsolatban nem érdekli, hogy mit gondolnak a magyar emberek.
Forrás: MTI/A címlapfotó illusztráció: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár