
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert
A Budapesti Kormányhivatal kedden megállapította, hogy Tordai Bence jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel húzta fel a 150 millió forintot érő villáját a II. kerületben, és emiatt építésrendészeti eljárást indított. Ennek a folyamatnak – a szabályok értelmében – nem lehet más a vége, minthogy a Párbeszéd társelnökének le kell majd bontani a házát.

A hónapok óta húzódó, ám most fordulóponthoz érkezett ügy pikantériája, hogy Tordai látványosan kerüli a nyilvánosságot a témával kapcsolatban. Pont úgy viselkedik, mint aki tisztában van azzal, hogy a budai álomotthonát nem szabályszerűen húzták fel: a sajtóval gyakorlatilag egyáltalán nem állt szóba a témában, Facebookon pedig egyetlen bejegyzéssel letudta a dolgot a maga részéről.
A politikus azonban nem volt mindig ennyire visszafogott, ha illegális építkezésekről kellett megnyilatkoznia. A hírhedt Csipak-villa körül feltárt szabálytalanságoknak például ő volt az egyik legnagyobb szószolója, tulajdonképpen éveken keresztül kampányolt a törvénytelenül felhúzott épülettel, sőt, egy kis politikai tőke reményében még a legfelsőbb szintekig is elment, hogy elérje az ingatlan lebontását.

Tordai 2021 márciusában írásbeli kérdéssel fordult Nagy István agrárminiszterhez „Mikor bontják már le a természetkárosító Csipak-villa garázsát” címmel, áprilisban aztán adatigénylést is beadott az üggyel kapcsolatban. Ezt követően tavaly májusban jelentette be, hogy megkapta az építésügyi hatóságtól a határozatot, ami bontásra ítélte a villát. (Erről személyes sikereként számolt be a közösségi oldalán.)
Ezután Tordai hónapokon át nem volt hajlandó leszállni a témáról, már-már kényszeresen mutatta be újra és újra, hogy a határozat ellenére még nem kezdődött meg a bontás. Idén márciusban pedig Jámbor András politikus társával még feljelentést is tettek hivatali visszaélés miatt, miután Csipak Péter vállalkozó szerint a Kormányhivatal bontási határozata jogellenes, ugyanis azt túl későn, a 10 éves elévülési időn túl hozták meg, ezért bíróságon megtámadták azt.
Mint ismert, Tordai még 2016-ban vett magának egy telket Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület egyik kertvárosi részén. A telken egy régi parasztház állt, amire a szigorú előírások miatt nem tudott új épületet építeni, ugyanis normális körülmények között nem kapta volna meg rá az engedélyt.

Abban bízva, hogy nem derül ki, Tordai titokban, a jogszabályi tiltások ellenére lebontotta a parasztházat, és annak helyén felhúzott egy modern, nagyjából 150 millió összértékű villát.

Fotók: Metropol

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter