
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nice LMS zöldmezős beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a dél-koreai akkumulátoripari beszállító cég új üzemet és ezzel hatvan munkahelyet hoz létre Vácon. A projekt értéke 5,2 milliárd forint, ehhez a kormány 467 millió forintos támogatást nyújt.
Leszögezte: a magyar autóipar termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület mindenfajta rossz hír és nehézség ellenére sem csökkent, ugyanis ez az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárd forintot.
Kiemelte, hogy az iparág napjainkban jelentős átalakuláson megy keresztül, és így aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg magának.
"Magyarország az elmúlt időszakban nemcsak hogy tartani tudta a tempót, hanem ezen globális járműipari forradalom éllovasává léptünk elő" - fogalmazott.
Szijjártó Péter ennek kapcsán rámutatott, hogy Magyarország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, ráadásul ez a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150 gigawattórára nő. Az elektromos akkumulátorok exportjában hazánk a világranglista ötödik helyén áll - tette hozzá.

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Kijelentette, hogy az elektromos autóipar "passzátszelét keletről fújják", a térség vállalatainak technológiai újításai így az európai gyártók körében is keresettek.
Ennek megfelelően Magyarországra is zömében Ázsiából érkeznek elektromos autóipari vállalatok, amelyek már több mint húsz településen vannak jelen országszerte - emelte ki.
A miniszter kitért arra is, hogy a legtöbb beruházás - 2019 és 2021 után - jó eséllyel idén is Dél-Koreából fog érkezni az országba.
A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly mintegy 4,8 milliárd dollárral "soha nem látott magasságba emelkedett", és az idei év első négy hónapjában is 22 százalékos volt a bővülés. A dél-koreai vállalatok mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon.
A váci lesz az első európai gyára a Nice LMS-nek, amely Dél-Koreán kívül jelenleg csak Vietnámban és Kínában rendelkezik ilyen érdekeltségekkel.
Forrás: MTI

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter