
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Hollik István azt mondta, hogy az orosz-ukrán háború mindenkit érint: egész Európát, benne Magyarországot is.
"A háború véget vetett a korábban megszokott életünknek, és ma mindenért küzdenünk kell, amit korábban természetesnek vettünk" - hangsúlyozta. Hozzátette: a háború miatt az energia ára a többszörösére emelkedett, az európai szankciós politika pedig visszafelé sült el, hiszen elsősorban nem Oroszországot, hanem az európai gazdaságot kényszerítette térdre.
"Ebben a helyzetben a legnagyobb felelőtlenség az, amit a baloldal képvisel, ők ugyanis ebben a nehéz helyzetben teljesen eltörölnék a rezsicsökkentést, és ezzel rázúdítanák a piaci árakat a magyar emberekre" - fogalmazott a kommunikációs igazgató.
"A kampányban Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt többször is elmondta, hogy a rezsicsökkentést nem szeretné fönntartani. Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője a rezsicsökkentést hülyeségnek nevezte, ma reggel pedig a baloldal köztársaságielnök-jelöltje, Róna Péter azt nyilatkozta, hogy nem kell az ársapka, nem kell a rezsicsökkentés, a piaci árakhoz kell alkalmazkodni" - mondta Hollik István.

A kommunikációs igazgató szerint ez tiszta és világos beszéd. Azt jelenti, hogy ha a baloldalon múlna, akkor ma mindenki piaci árat fizetne. Egy átlagfogyasztó az áramért átlagosan 50 830, míg a gázért 131 441 forintot fizetne havonta. Ez havi 159 ezer forint pluszkiadást jelentene egy családnak a mai, rezsicsökkentett árhoz képest - mondta.
"Ez a baloldali politika tönkretenné a magyar gazdaságot és a magyar családokat, ezért mi kiállunk a mellett, hogy" háborús időkben is maradjon meg a rezsicsökkentés az átlagfogyasztás szintjéig.
"Csak ezzel tudjuk átvészelni a nehéz háborús időket" - hangoztatta Hollik István.
MTI/A fotó illusztráció (Hollik István Hivatalos Facebook Oldala)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár