
Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!
A tárcavezető a NATO csúcstalálkozójáról jelentkezett, s kiemelte, hogy a konfliktus elhúzódása "azzal a következménnyel jár, hogy emberek ezrei halnak meg teljesen értelmetlenül, hogy tartósan fennmarad a háborús inflációs környezet, aminek nyomán globális gazdasági válság alakulhat ki, és az energiaellátás biztonsága is komolyan sérül a következő időszakban". Rámutatott, hogy ezért minden eddiginél fontosabb a béke mielőbbi megteremtése.
Hozzátette, hogy szükséges a stratégiai kommunikációs csatornák fenntartása a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontáció elkerülése és a szándékolatlan eszkaláció kiküszöbölése érdekében.
Szijjártó Péter közölte, hogy a nap folyamán elfogadják a szövetség új stratégiai koncepcióját, amire már nagy szükség volt, ugyanis 2010 óta jelentős mértékben átalakult a világ biztonsági környezete. A dokumentum "360 fokos védelmet" fogalmaz meg, azaz gyakorlatilag azt jelenti, hogy a keletről és a délről érkező fenyegetésekkel egyaránt foglalkozni kívánnak, így a NATO-nak a terrorizmussal és az annak nyomán kialakuló migrációs hullámokkal szembeni fellépés is feladata lesz.

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Tájékoztatása szerint emellett átfogó támogatási csomagot hagynak jóvá a tagállamok Ukrajna számára, amely alapvetően képzési és oktatási támogatásról, a háború utáni újjáépítésről, kibervédelemről és golyóálló mellények szállításáról szól.
"Ez a csomag ebben a formában biztosítja, hogy a NATO mint szövetség továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába. Alapfilozófiája lehetővé teszi, hogy továbbra is elkerüljük a közvetlen konfrontációt a NATO és Oroszország között" - szögezte le.
A miniszter ezt követően örömmel nyugtázta, hogy sikeresen lezárultak a tárgyalások Törökország, valamint Finnország és Svédország között, így utóbbiak meghívást kaphatnak a katonai szervezetbe.
Végül pedig aláhúzta: "Magyarország folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy a NATO továbbra is minden idők legsikeresebb védelmi szövetsége lehessen". Majd erre fontos példaként hozta fel, hogy hazánk védelmi kiadásai a friss beruházásokkal és fejlesztésekkel, a honvédelmi alappal már jövőre, az eredeti vállalásnál egy évvel korábban elérik a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát.
Forrás: MTI

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője