
Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
Magyarországon keresztül eddig több, mint 700 ezer ember menekült el a háború sújtotta Ukrajnából, nekik a magyar kormány igyekszik minden segítséget megadni. Ebben volt partner a Nemzetközi Judo Szövetség, akik 300 gyereknek és kísérőiknek segítettek átlépni a határt. Őket több városban, többek között Kaposváros helyezték el, ahol így már nem csak menekült úszók, de fiatal judosok is edzenek. A megviselt gyerekek két hónapot töltöttek a kelet-ukrajnai Harkivban pincékben bújkálva, és akad köztük olyan is, aki a belé fúródó repeszek miatt sérüléseket szenvedett és jelenleg is orvosi kezelésre szorul.
Szentkirályi Alexandra biztosította az itt lévőket, hogy „természetesen minden segítséget megkapnak: szállás, edzés lehetőség, orvosi ellátás vagy éppen a mindennapokhoz szükséges eszközök.” majd hangsúlyozta: „A kormány továbbra is a béke pártján áll. Továbbra is folytatjuk azt a humanitárius segítségnyújtást, amiben a kormányzat, a hatóságok, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az önkéntesek együtt dolgoznak.”
A címlapfotó illusztráció: Szentkirályi Alexandra hivatalos Facebook-oldala

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst

Hidvéghi Balázs: 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta

Balatoni Katalin szerint nagy küzdelem volt a pedagógusok béremelése

Bejött, amire mindenki számított: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába

Orbán Viktor: Alakul a csapat