
Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy egyeztetett a szerb energiaügyi miniszterrel, aki tudatta, hogy megérkezett országába a szerződés szerint várt mennyiség, amelynek egy része Szerbiában marad, egy része pedig továbbmegy Magyarországra.
Tájékoztatása szerint ezután beszélt Alekszandr Nikolov bolgár energiaügyi miniszterrel is, aki megerősítette, hogy tiszteletben fogják tartani a tranzitra vonatkozó szerződéseiket. Szijjártó Péter közölte: magyar idő szerint kora délután személyesen ellenőrizte a helyzetet, akkor minden változatlanul zajlott, a napi nagyjából 10 millió köbméter gáz időarányos része megérkezett Magyarországra. "Egyelőre úgy látjuk, hogy a tranzitútvonal működése zavartalan, de természetesen fokozottan figyelünk, kapcsolatban vagyunk a bolgár és a szerb, valamint az orosz kollégákkal is" - hangsúlyozta.
A miniszter emlékeztetett rá, hogy a gázszállítás jelentős része az úgynevezett déli útvonalon keresztül érkezik hazánkba, így fontos fejlemény, hogy az orosz Gazprom nemrég leállította a szállítást Lengyelország mellett Bulgária irányába is.
Mint közölte, előző nap kapcsolatba léptek a bolgár hálózatot üzemeltető Bulgartransgazzal, amely leszögezte, hogy a bejelentett lépéstől függetlenül a tranzit továbbra is zavartalanul üzemelni fog. Ezt a Gazprom is megerősítette, arról számolva be, hogy a Szerbiának és Magyarországnak szánt gázt megindítják a vezetéken keresztül - tette hozzá.
MTI

Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart

Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be

Kifejezte háláját a szociális dolgozók felé Szentkirályi Alexandra

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Magyarország kíméletlen belga ellenfele korrupciós ügy miatt került a vádlottak padjára

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak