
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Hollik István közölte: hiába állapította meg pénteken a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a baloldal által kiküldött sms-sek, telefonhívások törvénysértőek, ők ezt mégsem hagyják abba.
Immár négy napja sok százezer magyar állampolgár tapasztalja, hogy úgy kap telefonhívásokat, üzeneteket a baloldaltól, hogy erre soha semmilyen engedélyt nem adott egyetlenegy baloldali pártnak vagy szervezetnek sem - tette hozzá. "Ennek ellenére a baloldal szombaton is folytatja a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását, hiszen ma is több bejelentést kaptunk, hogy továbbra is kapnak állampolgárok kéretlen hívásokat" - mondta a kommunikációs igazgató.
Kiemelte: az eddig is nyilvánvaló volt, hogy amit Bajnai Gordon segítségével a baloldal csinál, az durván törvénysértő, de ezt most egy határozatban a Nemzeti Választási Bizottság ki is mondta, sőt az adatvédelmi biztos is vizsgálódik az ügyben.
"Felszólítjuk a baloldalt, hogy azonnali hatállyal állítsa le a választási csalását. Számunkra pedig ezért is fontos, hogy vegyünk részt a választáson és ezzel akadályozzuk meg, hogy a baloldal kampányakciói célt érjenek" - fogalmazott Hollik István.
MTI/a címlapfotó illusztráció

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár