
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
Gulyás Gergely szerint óriási tétje van a választásnak, mégpedig az, hogy Magyarország továbbhalad-e az elmúlt évtizedben megtapasztalt fejlődés útján. Kiemelte: a kampányban azonban efölé nőtt a háború és a béke kérdése, amelyben úgy látja, hogy "ellentétesek az álláspontok". A kormánypártok azt mondják, hogy Magyarország békéjét és biztonságát minden körülmények között meg kell őrizni - hangsúlyozta a miniszter
"Az orosz-ukrán háborúban van álláspontunk, hogy ki a hibás, de az az egyértelmű véleményünk, hogy nekünk nem szabad belesodródni ebbe a háborúba, nekünk távol kell ettől magunkat tartani" - fogalmazott Gulyás Gergely. Hozzátette: ezért fegyverszállítmányt sem szabad küldeni, és olyan energetikai szankciókat sem szabad elfogadni, amelyek károsabbak Európára és Magyarországra, mint az oroszokra nézve.
Gulyás Gergely azt mondta: győzelemre számít az országgyűlési választáson. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a gyermekvédelmi népszavazásról szólva hosszú távon az egyik legfontosabb kérdésnek nevezte azt, hogy a gyermekvédelem feltételei adottak lesznek-e.
Megjegyezte: azt látni Európában, hogy - például Németországban már 14 éves kor felett - szabadon meg akarják engedni egy kisfiúnak vagy kislánynak a döntést abban, hogy ellenkező neme legyen. Erre "határozottan és még időben" nemet kell mondani, és most van itt a pillanat - hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely.
Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter