
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
Elmondta: Ukrajna elnöke két dolgot kért Magyarországtól, illetve Orbán Viktor miniszterelnöktől. Az első, hogy szavazza meg a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra, és hazánk ne vásároljon gázt és kőolajat Oroszországtól. A második kérése pedig az volt, hogy Magyarország engedjen át fegyverszállítmányokat és küldjön fegyvereket Ukrajnába.
Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor mindkét kérést elutasította, mert azok ellentétesek Magyarország érdekeivel. Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból, ezért nem enged át fegyverszállítmányokat, és nem küld fegyvereket Ukrajnába. Ugyanakkor minden eszközzel segíti a háború elől menekülőket, és humanitárius segítséget nyújt nekik - húzta alá a sajtófőnök. Ismertetése szerint csütörtökig már félmillió ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, és hazánk 2 milliárd forintnyi segélyt juttatott el Ukrajnába.
A kőolaj- és a gázcsap elzárása egyet jelentene azzal, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát. A magyar háztartások 85 százalékát gázzal fűtik, és a magyar kőolajimport 64 százaléka is Oroszországból érkezik - emlékeztetett a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, kiemelve: a kőolaj-finomítókat csak három-négy év előkészítés után lehet átállítani máshonnan beszerzett kőolaj feldolgozására, a jelenleg felhasznált orosz földgázmennyiség pedig fizikailag sem szerezhető be másik forrásból.
Havasi Bertalan megismételte a kormányzati álláspontot, mely szerint Magyarország nem engedheti meg, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg. Ezért minden európai fórumon ahogy eddig, a jövőben is ellenezni fogjuk a szankciók kiterjesztését az orosz energiahordozókra - mondta.
MTI/a címlapfotó illusztráció: facebook.com/orbanviktor

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter