
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Budai Gyula a feljelentés beadását követően az MTI-nek elmondta: egy olyan hangfelvétel jelent meg a sajtóban, amelyen Fischer László ügyvéd - Kiss László óbudai DK-s polgármester feleségének üzlettársa - arról beszélget egy ismeretlen személlyel, hogy Szabó Tímeának, a Párbeszéd társelnökének, a budapesti 10-es számú választókerület ellenzéki képviselőjelöltjének hatalmas összegeket emészt fel a választási kampánya. A fideszes képviselő - akinek feljelentésében szerepel a beszélgetés leirata - azt állítja: a hangfelvétel alapján megalapozott gyanúja merül fel annak, hogy Szabó Tímea kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozzák.
A hangfelvételen ugyanis arról beszélgetnek - írta feljelentésében Budai Gyula -, hogy a kábítószer Spanyolországba érkezik, az értékesítést követően pedig Marbelláról kellene alkalmanként 300-400 millió forintot Magyarországra hozni, amelyből Szabó Tímea választási kampányát finanszíroznák. A kormánypárti politikus szerint a hangfelvételen arra is több utalás van, hogy milyen módszerrel kell a pénzt Magyarországra hozni az erre vonatkozó jogszabályok kijátszásával. Hozzátette: a felvételen többször elhangzik Patek Gábor neve, aki korábban Karácsony Gergely főpolgármester előválasztási kampányát szervezte.
MTI / Címlapfotó: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár