
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Szijjártó Péter úgy vélekedett: nehéz helyzetbe került az Európai Unió, korábban ugyanis még soha nem fordult elő, hogy egyszerre három irányból állt volna migrációs nyomás alatt a kontinens.
Elmondta, migrációs nyomást helyezni egy másik országra, vagy hibrid fegyverként használni migránsokat, elfogadhatatlan. Ugyanakkor fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat, anélkül biztosan nem lesz megoldás. "Ezért is találkoztam ma" Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszterrel "itt, a jéghideg, havas Stockholmban, az EBESZ külügyminiszteri értekezlet margóján" - közölte a magyar diplomácia vezetője.
Emlékeztetett, Magyarország 2015-ben megtapasztalta a tömeges illegális migráció jelentette kihívásokat. "Mi ekkor világos döntést hoztunk: megállítottuk a migránsok benyomulását Magyarországra. A kerítés azóta is működik, csak idén 110 ezer illegális migránst állítottunk meg a déli határunkon" - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
Úgy folytatta, hogy az afganisztáni kivonulást követő biztonsági kockázatok újabb, minden eddiginél súlyosabb migrációs hullámok kirobbanásával fenyegetnek. "Ezért érdekünk, hogy megerősítsük határaink védelmét, és fontos lenne védelmi vonalaink minél távolabbra való kitolása" - tette hozzá a politikus, aki ugyanakkor szembetűnőnek nevezte egyes országok és Brüsszel "elképesztő képmutatását". "Míg mindannyian a migráció ellen beszélnek, addig folyamatosan napirenden tartják a kötelező kvótát, támogatják a migrációpárti NGO-kat, bírálnak minket, a kerítést és a tranzitzónát" - fogalmazott Szijjártó Péter.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár