
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához
A politikus emlékeztetett: augusztus elején tett bejelentést az OLAF-nál Cseh Katalin ügyében, európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt.
Deutsch Tamás azt írta: "Kiderült ugyanis, hogy egy Cseh Katalin vezette cég és a Cseh család cégének üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött".
Kiderült az is - tette hozzá -, hogy Cseh Katalin 2013 és 2018 között olyan céget vezetett, amely a magyarországi olimpia megszervezésére hivatkozva nyert EU-s pénzeket, és úgy vezette ezt a céget ebben az időszakban, "hogy mindeközben pártjával megfúrta a magyar olimpiát 2017-ben".
Kiderült ráadásul, hogy az a technológia, amelynek kifejlesztésére a Cseh család cége jelentős uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a család vállalkozásához kapcsolódó céghálózaté volt - írta a fideszes politikus.
Deutsch Tamás közölte: az OLAF most levélben arról tájékoztatta, hogy megkezdte "a Cseh Katalin-ügy" vizsgálatának előkészítését, és ehhez további adatokat és információkat is kért "a korrupciógyanús ügyről".
Az OLAF nyilvánvalóan illetékes az ügy kivizsgálásában, hiszen uniós intézmény tagja (jelen esetben az Európai Parlament képviselője) érintett az ügyben, és a Cseh Katalin által vezetett cég, illetve "a megalapozott gyanú szerint a céghez kapcsolódó vállalkozásokból álló céghálózat uniós források elnyerése érdekében játszott össze csalárd módon" - tudatta Deutsch Tamás.
A Cseh Katalin-ügy súlyos kérdéseket vet fel - közölte, hozzátéve, ezért fordult az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz.
Az OLAF vizsgálatáról is tájékoztatást adnak majd - írta Facebook-oldalán Deutsch Tamás.

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek