
Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje
Semjén Zsolt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából adott át Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket: a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztje, valamint Magyar Arany és Ezüst Érdemkereszt elismeréseket.
Az ünnepségen a miniszterelnök-helyettes azt mondta, Szent István király örökségéhez tartozik, hogy úgy alapította meg a magyar államot, csatlakozva a keresztény civilizációhoz, hogy az ország sem a Német-római Császárság hűbérese nem lett, sem Bizánc érdekszférájába nem vonódottbe. Elutasította a koppányi "pogánykodást", ugyanakkor azt az árulást is, hogy a Német-római Császárságnak ajánlja fel az országot.
A Szent István-i mű lényege "az idők élén járni", a szükséges változtatásokat megtenni és egyszerre megvédeni a nemzeti szuverenitást. Ez a feladat évszázadról évszázadra - mondta.

Az örökség tanulsága, hogy egyszerre kell megvalósítani ezt a kettős küldetést: mindenkinek a saját "őrhelyén" kell "az idők élén járnia", nagyszerűt alkotnia, és ezt magyarként, a magyar nemzethez való hűségjegyében. A kitüntetettek pontosan így cselekedtek - hangoztatta Semjén Zsolt.
Ez 1848-ban úgy hangzott, hogy haza és haladás: egyszerre kellett kivívni a nemzeti szuverenitást és a polgári átalakulást. De ugyanez volt a feladat 1956-ban is - mondta a politikus.
Kiemelte, hogy Szent Istvánról sok mindent el lehet mondani: zseniális állam- és egyházszervező, zseniális hadvezér, zseniális diplomata volt, valamint szent király.
A miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy "rajtunk nem fognak az évszázadok", annak köszönhető, hogy Szent István felajánlotta az országot a Szűzanyának.
Az államalapító legfontosabb tulajdonságának nevezte, hogy országépítő volt.

Mindenki feladata, hogy bekapcsolódjon ebbe az országépítésbe - tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy sok magyar ünnep létezik, állami ünnep azonban csupán egy, Szent István napja. Elismerésből is sokfélét adományoznak, az állami kitüntetések viszont különleges ranggal bírnak - közölte.
A díjak egyidősek az emberiséggel - jelezte Semjén Zsolt. Azt mondta, hogy a kitüntetések fontosak azoknak is, akik kapják, és annak is, aki adja, jelen esetben a magyar államnak.
A leglényegesebbek azonban a magyar nemzetnek, mert az akkor tud megmaradni, ha büszke lehet a tagjaira - hangoztatta.
A miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy nincs még egy olyan nemzet, amely arányosan annyi Nobel-díjast adott volna a világnak, mint a magyar.
MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Orbán Viktor: Azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel

A DK az óellenzék még óellenzékibb politikusától várja a csodát

Orbán Balázs: a kétarcú Magyar Péter újabb hazugságára derült fény

A Tisza mindig is hazudott a háborúról, most Magyar Péter lebuktatta őket - videóval

Orbán Viktor: a magyar emberek rekordszámban mondtak nemet az olajblokádra és a háború finanszírozására

Megszólalt Orbán Viktor édesanyja: a fiamnak a politika nem foglalkozása, hanem a hivatása

Gulyás: az EB felszólította a kormányt, hogy függessze fel a védett üzemanyagárak alkalmazását