
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
"Az a célunk, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az tudjon is dolgozni" - hangsúlyozta György László a videóban.
Szavai szerint ehhez a kormány négy intézkedéssel járul hozzá. Az első, hogy a munkára rakódó adóterhet 2 százalékponttal csökkenti, amivel minden dolgozó átlagosan 30 ezer forinttal többet vihet haza. A második, hogy a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességet kapnak, így félmillió fiatalnak átlagosan félmillió forinttal nőhet az éves fizetése. A harmadik, hogy a vállalkozások fejlesztésére, a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére több mint ezermilliárd forintot hirdet meg a kormány. A negyedik pedig, hogy bővítik az bölcsődei és az óvodai férőhelyeket, így segítve a gyermeket vállaló anyák foglalkoztatását. Csak jövőre 70 ezer bölcsődei férőhely áll majd rendelkezésre, míg 2010-ben mindössze 32 ezer volt - sorolta György László.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár