
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Brutális jelenetekről számolt be kedden az ujszo.com: tömegverekedés tört ki Szlovákiában, Eperjes melletti Szinye településen, ahol egy helyi élelmiszerbolt körüli vita teljesen elszabadult.
Egy feldühödött csoport botokkal és kövekkel támadt az üzletre és az azt működtető családra, komoly károkat okozva. A jelenet kaotikussá vált, az indulatok elszabadultak, és nem csak férfiak, hanem nők és gyerekek is részt vettek a támadásban.
Az elkövetők betörték az ablakokat, megrongálták a berendezést, szétdobálták az árut.
A háttérben egy régóta húzódó vita állhat: Egy helyi vállalkozó befalazta a szomszédos bolt egyik bejáratát, arra hivatkozva, hogy az az ő telkén található. Állítása szerint az ügy már évek óta megoldatlan. A bolt tulajdonosa viszont úgy véli, inkább üzleti rivalizálás állhat a konfliktus mögött, amit az érintett rokon tagad.
A helyzet végül csak a rendőrség speciális egységeinek beavatkozásával csillapodott le, akik biztosították a helyszínt és megfékezték a tömeget. A hatóságok az esetet egyelőre nem minősítik tömeges rendbontásnak, jelenleg két szabálysértést vizsgálnak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott