
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Az érintett járműveket a Baidu Apollo Go Robottaxi-szolgáltatása üzemelteti.
A vuhani rendőrség közlése szerint kedd késő este több bejelentés érkezett arról, hogy Apollo Go robottaxik az utak közepén álltak meg, és nem tudtak tovább haladni.
A rendőrség szerint az utasok biztonságban elhagyhatták a járműveket, és nem történt személyi sérülés. Az eset okát még vizsgálják.
Kínai sajtóbeszámolók és közösségi médiában terjedő felvételek szerint a járművek forgalmas utakon álltak le, akadályozva a közlekedést. Egyes utasok a sűrű forgalom miatt nem mertek kiszállni, és a rendőrség segítségét kérték.
Helyi médiajelentések szerint voltak olyan utasok is, akik közel két órán át a járművekben rekedtek.
Az eset újra felvetette a robottaxik biztonságával kapcsolatos aggályokat Kínában.
Az eset nem egyedülálló, az elmúlt időszakban több hasonló eset történt. Tavaly augusztusban egy Apollo Go robottaxi egy építési gödörbe hajtott Csungkingban, míg májusban a Pony.ai egyik járműve gyulladt ki Pekingben. Ezekben az esetekben sem történt személyi sérülés.
A Baidu a Pony.ai és a WeRide mellett az önjáró (vezető nélküli) gépjárművek piacának meghatározó szereplője.
A vállalatok több kínai nagyvárosban indítottak robottaxi-szolgáltatásokat, és már külföldi piacokon, köztük a Közel-Keleten is megjelentek.
Forrás: MTI / A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott