
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Emberrablással vádolnak négy 17 éves texasi fiút Amerikában, miután elrabolták és megverték volt osztálytársukat - számolt be róla a People vasárnap.
Az incidens február 19-én kezdődött, amikor az áldozat három osztálytársával elhagyta a Del Valle Középiskolát. Onnan egy közeli házba csalták, ahol a negyedik fiú várakozott.
A garázsba vitték, ahol az egyikük fegyvert tartott a fejéhez, míg a többiek ragasztószalaggal megkötözték a kezét, a lábát és letapasztották a száját. Az esetet le is videózták, végül szabadon engedték a tinit.
A diák a rendőröknek később azt mondta, hogy megégették, alkoholfogyasztásra kényszerítették, valamint alumínium ütőkkel, sétabottal és övvel bántalmazták. Sőt, többször is azt hajtogatták, hogy meg fogják ölni.
A hatósági vizsgálatok és kihallgatások alapján kiderült, hogy a fiatalok azért rabolták el és támadták meg társukat, mert az szóba elegyedett az egyikük barátnőjével.
A napokban emeltek vádat ellenük.
Ha a bíróságon a következő tárgyalások alkalmával bűnösnek találják őket, akár több év börtönbüntetésre is számíthatnak.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott