
A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Dömötör Csaba szerint az Európai Bizottság hamarosan lépéseket tehet a magyarországi védett üzemanyag-árazás ellen, majd ezt követően a rezsicsökkentés további elemei – így a gáz- és áramár-támogatások – is célkeresztbe kerülhetnek.
A Fidesz európai parlamenti képviselője az Indexnek nyilatkozva arról beszélt, hogy brüsszeli információik szerint a Bizottság rövidesen fellép a jelenlegi árképzési rendszer ellen. Úgy véli, ez csak az első lépés egy szélesebb folyamatban, amely később a rezsicsökkentés többi elemét, a gáz- és áramár-támogatásokat is célba kívánja venni.
A tiszás energialobbi célba ért, mert a bizottság meg akarja támadni a védett árazást. Először ezzel kezdik, aztán a rezsicsökkentés többi elemeivel folytatják
- emelte ki a politikus kiemelte, hangsúlyozva, hogy Magyar Péterék kormányra kerülve Brüsszelre hivatkozva vezetnék ki az energiatámogatásokat. Hozzátette, a narratíva az lehetne, hogy „Brüsszel kötelez minket erre, és nincs is mit tenni”.
Dömötör Csaba több példát is említett Tisza energiatervének alátámasztására. Felidézte, hogy Kapitány István, a párt gazdaságiminiszter-jelöltje nyilvánosan beszélt az energiatámogatások megszüntetéséről, amelyekről a kiszivárgott terv is kimondja, hogy nem illeszkedik az uniós iránymutatásokhoz.
A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a Tisza EP-képviselői az elmúlt időszakban több olyan határozatot is megszavaztak, amelyek az energiatámogatások kivezetését sürgették.
Ezek között volt olyan is, amelyet Magyar Péter is támogatott. Emellett Gerzsenyi Gabriella azon korábbi nyilatkozataira is hivatkozott, amelyekben a Tisza európai parlamenti munkatársa kritizálta a magyarországi támogatási formákat.
Közben az Európai Bizottság energetikai biztosa levélben fordult a tagállamokhoz, arra kérve a kormányokat, hogy ösztönözzék a lakosságot az energiafogyasztás csökkentésére.
Dömötör Csaba szerint az uniós törekvések mögött elsősorban gazdasági érdekek húzódnak meg.
Minden ilyen vitában azokat az óriáscégeket részesítik előnyben, akiknek a lobbistáikon keresztül bejárásuk van az Európai Bizottsághoz. Nemcsak ebben az ügyben, hanem a háború kérdésében, a fegyverküldés kérdésében is azt látjuk, hogy nem az európai családok érdekéből indulnak ki, hanem sokkal inkább az üzleti érdekekből és az üzleti lehetőségekből
– fogalmazott a kormánypárt politikusa.
A képviselő úgy látja, a védett árazás elleni fellépés nem új keletű: az uniós országjelentésekben és ajánlásokban korábban is megjelent az árkorlátozások kivezetésének igénye, most azonban szerinte „szintet lépnek”.
Forrás: Mandiner / Nyitókép: MTI/Purger Tamás

A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Törökországban több diák is megsebesült egy iskolai lövöldözésben

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba