
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy Ukrajnában Zelenszkij emberrablói egyre merészebben lépnek fel. A hadiállapot kihirdetése óta a kényszersorozás a mindennapi élet részévé vált az országban. A területi toborzóközpontok munkatársai országszerte ellenőrzéseket végeznek, legyen szó munkahelyekről, tömegközlekedésről, piacokról vagy akár az utcáról – bárhol lecsaphatnak. Több videó is napvilágot látott, amelyek bemutatják a kényszersorozás erőszakos, embertelen körülményeit.
Nem veszik emberszámba saját honfitársaikat Zelenszkij emberrablói. Az ukrán közvéleményben egyre erősebben érzékelhető az indulat a velük szemben elkövetett visszaélések következtében, és mind több ember fejezi ki nyíltan a dühét a honfitársaikat érő brutalitás miatt. A TCK emberei gyakran sötétedés után lépnek akcióba, a mit sem sejtő civileket véve célba – ahogyan az Krivij Rihben is történt.
Sok civil már a börtönt is kisebb rossznak tartja a bevonulásnál, ezért felkészülten várják Zelenszkij emberrablóit. Odesszában egy boltos az ajtóból látta, hogy TCK-sok épp a következő áldozatukat próbálják becserkészni, ezért beengedte a fiatalt az üzletbe, majd a toborzók útját állta.
Az alábbi videót egy sofőr rögzítette, aki szemmel láthatóan még a tempóból sem vett vissza, amikor az egyenruhásokat észrevette. Nem akarta megkockáztatni, hogy őt is elhurcolják a frontra.
Nyitókép: X

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott