
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Az izraeli hadsereg beszámolója szerint Irán több rakétát indított a zsidó állam felé, de mindegyiket sikerült még a levegőben megsemmisíteni. Irán eközben több térségbeli országot is célba vett: támadta a szaúdi fővárost, Rijádot, több szíriai várost, köztük Damaszkuszt, illetve Kuvaitvárost és a katari Dohát.
Hajnalban kisebb tűz ütött ki az Egyesült Államok rijádi nagykövetségén dróntámadás következtében. A szaúdi védelmi minisztérium közleménye szerint két drón találta el a diplomáciai épületet, aminek következtében „korlátozott” mértékű tűz ütött ki és nem túl nagy anyagi kár keletkezett.
A nagykövetségen nem tartózkodott senki a támadás idején.
A szaúdi védelmi minisztérium közlése szerint hajnalban nyolc drónt sikerült lelőni Rijád közelében.
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban az mondta, hogy hamarosan megtudják, mi lesz a válasz a rijádi nagykövetség elleni támadásra.
Az izraeli hadsereg a beszámolója szerint kedd hajnalban megsemmisítette Irán kommunikációs központját Teheránban. A támadás előtt egy órával a hadsereg perzsa nyelven figyelmeztetést tett közzé az X közösségi platformon, felszólítva az Evin negyedben található állami rádió és televízió központjának közelében lakókat otthonaik azonnali elhagyására.
A közösségi médiában terjedő felvételek szerint az Evin börtön több fogvatartottját a háborús helyzet közepette a Forradalmi Gárda teheráni bázisaira szállították át. A videót készítő állítása szerint a rabokat élő pajzsként használhatják:
Az izraeli hadsereg hajnalban támadást intézett az Irán-barát Hezbollah síita szervezet bejrúti célpontjai ellen. A hadsereg szerint a Hezbollah katonai létesítményeit, köztük fegyverraktárait célozta.
Találat érte továbbá az al-Manar televízióállomást Bejrútban. Az izraeli hadsereg eközben felszólította a Bejrút déli részén élőket, hogy azonnal hagyják el otthonaikat, mert a térségben légicsapás várható a Hezbollah két létesítménye ellen.
Nyitókép: X

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott