
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Egy félelmetes felvételt osztottak meg az X-en. Dubajban dolgozó munkások egy olyan videót osztottak meg, amelyen jól látszik, már őket is elérte a háború szele.
A közel-keleti konfliktus miatt az energiaárak folyamatosan emelkedni fognak, így főleg elfogadhatatlan az, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter az orosz energia kivezetésén dolgoznak.
Az ukrajnai háború a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktus Európában, amely ráadásul egy Magyarországgal szomszédos államban zajlik, már több mint négy éve.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője szerint azonban nem kell félni tőle. Miközben a napokban újabb konfliktus robbant ki, ezúttal az USA, Izrael és Irán között, a Magyar Péter-vezette Tisza Párt továbbra is azzal kampányol, hogy a „háborúval riogatás” fideszes propaganda, a háborús veszély pedig puszta félelemkeltés.
Noha Magyar Péterék szerint nincs mitől félni, immár két háború hatását érezhetjük a saját bőrünkön.
Ukrajna politikai nyomásgyakorlás céljából hetekkel ezelőtt leállította a kőolajszállítást Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül. Ebben az olajblokádban Magyar Péter és pártja az ukránok oldalán állnak. Most pedig, az iráni konfliktus következtében bizonytalanná vált a tengeri olajszállítás is, ezáltal még jobban felértékelődik Magyarország energiaellátása szempontjából a Barátság kőolajvezeték jelentősége.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott