
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Az Iránban zajló konfliktus példátlan nagyságrendű menekülthullámhoz vezethet – figyelmeztetett az Európai Unió. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének (EUAA) jelentése szerint, ha az Egyesült Államokkal vívott háború következtében Irán 90 milliós lakosságának mindössze 10 százaléka kényszerülne lakóhelye elhagyására, az „az elmúlt évtizedek legnagyobb menekültáramlásaival vetekedne”– számolt be a vészhelyzetről az Independent.
A közel-keleti válság kedden tovább eszkalálódott, újabb csapások érték Irán fővárosát, Teheránt, valamint Libanont is. Az Iráni Vörös Félhold Társaság közlése szerint szombat óta legalább 787 ember vesztette életét Iránban.
Bár az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni csapásai után az iráni lakosság elvándorlásának mértéke eddig korlátozott volt, fennáll a jelentős eszkaláció kockázata, ha a konfliktus folytatódik – tette hozzá az EUAA jelentése. „Mintegy 90 milliós népességével már a részleges destabilizáció is példátlan nagyságrendű menekültmozgásokat generálhat” – közölte az ügynökség.
Irán lakosságának mindössze 10 százalékának elvándorlása az elmúlt évtizedek legnagyobb menekültáramlásaival vetekedne. Bár egy ilyen forgatókönyv továbbra is erősen spekulatív, és összefügg Törökország tranzitországként való használatával, a megfigyelők Irán válságát egyre inkább jelentős és hosszú távú kockázatnak tekintik, amelynek kilátásai továbbra is rendkívül bizonytalanok.
Az új figyelmeztetés visszhangozza a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) korábbi aggodalmait, amely a feszültség csökkentését sürgette a családok és civilek további kényszerű elvándorlásának elkerülése érdekében.
A katonai eszkaláció még több családot kényszerítene otthona elhagyására, és súlyosan érintené a civileket
– mondta Amy Pope főigazgató.
Az IOM becslése szerint jelenleg több mint 19 millió ember él belső menekültként a Közel-Keleten konfliktusok, erőszak és természeti katasztrófák miatt.
Legalább 30 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát Libanonban, miután Izrael a héten fokozta a Hezbollah elleni hadműveleteit, és az ENSZ menekültügyi ügynöksége arra számít, hogy további emberek is csatlakozhatnak hozzájuk.
Az izraeli hadsereg hétfő óta légicsapásokat hajt végre Libanonban, miután a Hezbollah vasárnap késő este rakétákat lőtt ki Izraelre az Irán elleni amerikai és izraeli csapásokra reagálva.
Konzervatív becslések szerint közel 30 ezer embert fogadtak be és regisztráltak közösségi menedékhelyeken
– mondta Babar Baloch, az ENSZ menekültügyi ügynökségének szóvivője.
Orbán Balázs megkongatta a vészharangot
A miniszterelnök politikai igazgatója közösségimédia-platformján fújt riadót:
Olyan migránsáradatra kell felkészülnünk a közel-keleti helyzet miatt, amelyre emberemlékezet óta nem volt példa
– írta Orbán Balázs.
Orbán Balázs határozottan kijelentette:
Magyarország meg fogja védeni a határait, nem fogjuk beengedni a migránsokat, és megemeltük a terrorveszély készültségi helyzetet.
Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első
– tette hozzá.
A nyitókép illusztráció: Tények archív

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott