
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Rengeteg turista – köztük sok magyar – rekedt Dubajban, akik most arról várnak információt, hogy mikor hagyhatják el az emírséget. Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán folyamatosan tájékoztatja a térségben ragadt magyar állampolgárokat a fejleményekről – legutóbbi bejegyzésében épp az Egyesült Arab Emírségek kormányának hivatalos tájékoztatását közölte. A hatóságok mindenkinek azt tanácsolták, hogy bár nyitva vannak a szárazföldi határátkelők Omán és Szaúd-Arábia felé, nagyon hosszú a várakozási idő, ezért a legbiztonságosabb az, ha senki sem hagyja el a jelenlegi tartózkodási helyét.
A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy Abu-Dzabi után Dubaj is átvállalja az ott rekedt turisták szállásköltségeit.
Eközben a Facebook-csoportokban is folyamatos a tájékoztatás a jelenlegi helyzetről. A Dubai Velem nevű csoport legfrissebb információi szerint az elmúlt 24 órában több támadás is érte a DBX repteret, reggel óta pedig szinte megállás nélkül lövik ki a drónokat, amelyeket ugyan sikerül hatástalanítani, de a lecsapódó törmelék tüzeket okozhat.
Továbbra is fennáll a légtérzár, a flydubai a mai napra törölte a járatait,
a Wizz Air pedig március 7-ig nem közlekedik.
A korlátozások mellett arról is beszámoltak, hogy Abu-Dzabi repterén sikerült lelőni egy drónt, ám a lehulló törmelék tüzet okozott, amelyben egy ember meghalt, heten pedig megsérültek.
A kommentek között sokan arról is írtak, hogy
Dubaj kikötőjében több ezren rekedtek tengerjáró hajókon, és nem tudják, mikor hagyhatják el a fedélzetet.
A turistákat mindenhol arra kérik, hogy ne hagyják el szálláshelyüket, és figyeljék a hivatalos tájékoztatásokat.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott